Lassan egy hónapja tűnt el Mogyoró kutyus a fővárosban. A kis méretű, hatéves jagd terrier a gazdijával a III. kerületi Flórián téri üzletközpontban járt, Kati csak néhány percre hagyta magára az egyik bolt előtti padnál, ahol egy idős hölgy galád módon lecsapott az édes kutyusra és ellopta.
– El nem tudom mondani, hogy mit éreztem. Évekkel ezelőtt, még betegen fogadtuk magunkhoz, azóta jóban-rosszban viseljük a gondját. Égen-földön kerestük, de sokáig sehol sem találtuk – meséli a Borsnak a gazdi. Mogyi felkutatása érdekében összefogtak az óbudai gazdik, Kati pedig elképesztő fordulatról kapott hírt: három nappal eltűnése után Mogyorót 22 kilométerrel arrébb, Kerepesen felismerték, mégpedig egy orvosi rendelőben. Akkor már az idős hölgy volt vele. Bár a kan kutyus csipelt, és eltűnésekor még egy kiskabátot is viselt, nem sikerült a nyomára bukkanni. De Kati aztán megtudta, hogy az idős hölgy a Flóirán térről az 1-es villamosra szállt fel a kutyával, még a biztonsági kamera felvételén is látszódott.
– Jelzést kaptunk, hogy Mogyit látták Kerepesen. Kiderült, hogy a nő mindenkinek azt mesélte, hogy ő mentette meg a kiskutyánkat. Egyből átnevezte, és Negrónak hívta. Szerencsére sikerült őt megtalálni a szemtanúk beszámolói alapján. Rendőrt is hívtunk, akik elmentek a 70 év körüli hölgyhöz, de nem volt otthon. Viszont szegény Mogyi ott rostokolt a havas udvarán a háznak, ott találtuk meg. Akár el is pusztulhatott volna – mondta lapunknak Kati. A virgonc kutyus szerencsére már biztonságban van, a tolvaj ellen pedig eljárás indult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.