7.Durián
A világ legbüdösebb gyümölcseként tartják számon. Éttermekben fel se szolgálják és számos helyen kitiltották a tömegközlekedési eszközökről. A Dél-Kelet Ázsiából származó növény szaga ellenére igen hasznos a helyiek életében. Terméséből szószokat, jégkrémet készítenek. A fa részeit pedig láz és sárgaság csillapítására használják a népi gyógyászatba.
* * *
6.Kale Pache
Közel-Kelet számos országában ünnepi levesnek számít, amit reggel szokás fogyasztani. Kecskéből vagy bárányból készítik, az állat végtagjaiból és fejéből – aggyal, szemmel együtt – főzik először négy órát, majd hajnalban még egyszer. A tálalásból adódó rémisztő kinézet ellenére jóízűnek tartják.
* * *
5.Kumisz
A Magyar vándor című filmből is ismert erjesztett italt Dél-Oroszországban és Közép-Ázsiában még ma is fogyasztják. Enyhén szénsavas, édeskés ízű alkoholos ital. Hagyományosan a lovak tejéből készítik korábbi kumisz hozzáadásával. Ahhoz, hogy az erjesztési folyamatok minél hamarabb beinduljanak, legalább másfél órán át kell kevergetni.
* * *
4.Surströmming
A svédek szerint finom ez a halból készült étel. Azonban a legtöbb ember szerint az érett heringszeletek olyan büdösek, hogy nem lehet megmaradni egy légtérben azzal, aki lakmározik belőle. A konzervben is megvásárolható halat nem csak magában fogyasztják, sok étel alapanyagaként is felhasználják.
* * *
3.Nattó
A Japánok egyik nemzeti csemegéje, még ünnepnapja is van, amit július 10-én tartanak. Alapját a szójabab és egy baktérium képezi, aminek köszönhetően megpuhulnak a babszemek. A folyamat következtében nyúlós, ragadós szövet képződik, amitől úgy néz ki az étel, mintha taknyos lenne. Hús helyett kiváló fehérjeforrás, gazdag vitaminokban és ásványokban. Jótékony tulajdonságait máig vizsgálják.
* * *
2.Casu marzu
Szardínia szigetéről származik a különleges ínyencségnek számító juhsajt – tele nyüvekkel. Amikor a sajt már összeállt, nedves helyre teszik félig letakarva, ahol az úgynevezett sajtlegyek beköphetik. A kikelt lárvák elkezdik enni a sajtot és a közben kiválasztott váladék édeskés ízt ad az amúgy erős aromájú és illatú sajtnak. Úgy tartják, addig fogyasztható, míg a lárvák életben vannak.
* * *
1.Bébiegérbor
Valószínűleg a hiedelem miatt készítik még mindig ezt az italt, mivel a kínaiak gyógyító erőt tulajdonítanak az egérrel megágyazott bornak. Úgy vélik, minden nyavalyára jó, a tüdőtől a májbajig mindent képes meggyógyítani. Az ital úgy készül, hogy a maximum háromnapos egereket belefojtják a borba, majd egy évre félreteszik fermentálódni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.