Már biztos: calici vírus okozta a menzai ételmérgezést

Már biztos: calici vírus okozta a menzai ételmérgezést

ételmérgezés
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 03. 21:15
Bors

Már 338 megbetegedett szombathelyi kisdiákról tudni a múlt heti 260 után, emellett két tanulót enyhe kiszáradásos tünetekkel kórházba is kellett vinni – és már az is körvonalazódik, mi okozhatta az elképesztő méretű gyomormérgezéses tüneteket. 

Mint megírtuk, a Vas megyei városban négy általános iskolából jelezték a megbetegedéseket. Arról is hírt adtunk, hogy az eset miatt vizsgálatot kezdett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is, mintákat vettek az érintett Elamen Zrt. által szállított ételekből, a felhasznált alapanyagokból, tisztító- és fertőtlenítőszerekből.

Nos, a BorsOnline megkapta dr. Stánitz Éva megyei tisztifőorvos asszony tájékoztatását a járványügyi vizsgálatok eddigi laboratóriumi eredményeiről. Ebből kiderül, hogy a laboratóriumba küldött 115 beteg székletmintái közül eddig 32-ben mutatták ki a calici vírust, 41 mintát még vizsgálnak.

 A Vas Megyei Kormányhivatal szerdai tájékoztatása szerint a minták laboratóriumi vizsgálata még tart, az eredményről később tájékoztatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.