Több kilométer kolbász fogy el három nap alatt

Több kilométer kolbász fogy el három nap alatt

konyha
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 18. 17:00
<p>Megnyílt a Magyar ízek utcája szombat délelőtt a fővárosban a Szent István-napi ünnepségek részeként. A háromnapos gasztronómiai eseményt a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén tartják. Idén a fűszereké a főszerep, és meg lehet kóstolni Magyarország tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is.</p>
Bors

– Évről évre százezres nagyságrendben látogatják a Magyar ízek utcáját, idén százötven kiállító, élelmiszer-termelő és -előállító, illetve vendéglátós települt ki portékáival a helyszínre. Több kilométer mennyiségű kolbász fogy majd el a következő három napban – mondta Novotny Antal, a rendezvény főszervezője.

A Magyar ízek utcáját kilenc évvel ezelőtt a magyar gasztrokultúra sokszínűségének bemutatására hozták létre. Idén számos fűszerkészítő és termelő mutatkozik be, és a vendéglátósok is készítenek egy-egy erősebben fűszeres ételt.

– Ha az ember végigsétál egy fesztiválon, a legintenzívebben az illatok fogják meg, ettől kapunk kedvet ahhoz, hogy valamit megkóstoljunk, az illatokhoz pedig a fűszerek adják a legtöbbet. A magyar konyha különleges fűszerei közül találkozni lehet például a lestyánnal, a csomborral, a rozmaringgal, a tárkonnyal és természetesen a fűszerpaprika termelői közül is többet elhívtunk – mondta a főszervező.

Az érdeklődők a rendezvényen kóstolhatják meg először Magyarország tortáját, a Komáromi kisleányt, valamint cukormentes tortáját, a Három kívánságot. Idén 12. alkalommal hirdették meg a Magyarország tortája versenyt, amelynek célja, hogy az államalapító Szent István előtt a magyar cukrászszakma egy tortával tisztelegjen. A legjobbakat szakmai zsűri választotta ki.

Ők zenélnek

A rendezvényt számos koncert kíséri szombaton és vasárnap a Várkert Bazár előtti színpadon. A fellépők között van Kovácsovics Fruzsina, a Pénzügyőr Zenekar, Dj Izil, a Lóci Játszik, a Mörk, a Jetlag, Antonia Vai, az NB, az Alma zenekar, a Készenléti Rendőrség Zenekara, a Soulwave és az Anna and the Barbies.

Beleharaphatnak a látogatók a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipójába is. A magyar pékek három kategóriában – innovatív, teljes kiőrlésű és fehér búzakenyér – versenyeztek. A Szent István-napi fehérkenyér a Várhegyi Deres lett, az innovatív kategória legjobbja egy mézalmás rozskenyér, a teljes kiőrlésűek között pedig a Hajsza névre keresztelt kenyér győzött, ami tönkölyből, rozsból és zablisztből készült.

A Magyar ízek utcájában bemutatják egy-egy tájegység ételét is határon innen és túlról: a Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak borscslevest és szilvalekváros fánkot készítenek. Meg lehet kóstolni egy roma ételkülönlegességet, a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztorételeket és hagyományos karcagi birkapörköltet főznek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.