Kecsketejet nyeltek rengetegen

Kecsketejet nyeltek rengetegen

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 27. 10:30
Hu-Zo

A 650 éves Kecskemét polgárai különleges eseménnyel kívánták emlékezetessé tenni városalapításuk évfordulóját.

A címerükben is látható kecske adta az ötletet, hogy szombat délután egyszerre hatszázötvenen igyanak a város főterén egy-egy deci kecsketejet – amivel egyben világ­rekord is született. Az I. Kecs­­keméti Tejivóversenyt szombat délután rendezték meg.

– Nagyon szeretem a tejet, de kecsketejet most ittam először, és lehet, hogy rá fogok szokni – mondta a Borsnak a 33 éves győztes, Me­gyeri Erzsébet. 

Ő azzal nyert, hogy egy perc alatt megivott 20 kupicával, és az összes kvízkérdésre tudta a választ.

Ahhoz, hogy a rekorddöntés sikerüljön, lelkes toborzókra is szükség volt: Bozóki Jánosné egy általa készített virágkompozíció mellett várta a regisztrálókat. – A 650 éves évforduló adta az ötletet, és bíztam benne, hogy az én díszem jobban idevonzza az embereket.

Federics Dóra és Jordán László is segített a nap emlékezetessé tételében. 

– Szeretjük a kecske­tejet. Drága, de megéri, és szívesen járultunk hozzá a rekord felállításához  – mondta lapunknak a pesti egyetemista lány. – A szüleim tartottak kecskét, és mi tagadás, nagyon szerettem a szagukat. Ez az illat a tejen is érződik, és szép emlékeket idéz. Ha fél litert kapnánk, azt is meginnám – nevetett László.

Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató azon csodálkozott, hogy miért nem jutott egy ilyen rekordfelállítás eddig senkinek sem az eszébe. 

– Közel húsz kecsketejtermelő segített az ötlet megvalósításában azzal, hogy ingyen hozták a tejet. A hatszázötvenes ivószám ugyan nem jött össze – végül „csak” négyszázharmincnégy versenyző húzott az itókából –, de mivel ez volt az első ilyen alkalom, így is rekord. És remélem, évről évre megdöntjük! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.