Aktuális

Döbbenetes vallomás: életben vannak a kámforrá vált villanyszerelők

M. S.

Létrehozva: 2018.08.29.

Döbbenetes vallomásra készül az eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán meggyilkolásával gyanúsított és immáron a 2015-ben eltűnt Orlik Vilmossal is összefüggésbe hozott É. Imre. A vállalkozó ügyvédje, dr. Bagó Ottó lapunknak elmondta: védence biztos benne, hogy a két férfi életben van.

– Védencemnek nyomós oka volt rá, hogy eddig nem beszélt erről, de a következő gyanúsítotti kihallgatáson majd beszámol róla, hogy a két eltűnt személy hol lehet és miért tűnhetett el – közölte a Borssal dr. Bagó Ottó.

– Arról is beszámol majd, hogy Orlik Vilmos tavaly megváltoztatott külsővel tűnt fel Magyarországon. Következésképpen ő is él. A vé­dencem előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról szóló végzésben szerepelt, hogy a bíróság szerint védencem megbukott a hazugságvizsgálaton, és a poligráfos vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy a védencem megölte Mácsik Zoltánt, legerősebben égetésre és vízbe rejtésre reagált. A bíróság szerint lőpornyomjeleket is találtak védencem kezén, ő ugyanakkor azt állítja, fogalma sincs, honnan származhatnak ezek. A hazugságvizsgálat eredménye nem változtat a védelem álláspontján, mivel védencem következetesen tagadja a bűncselekmény elkövetését, és továbbra is eltűntként tekintünk Mácsik Zoltánra és Orlik Vilmosra. Szeretném hozzátenni: osztozunk a hozzátartozói fájdalmában, és soha nem beszéltünk tiszteletlenül az üggyel kapcsolatban – hangsúlyozta az ügyvéd.

Lapunk megkeresésére a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette: a két ügyet valóban egyesítették. További részleteket nem áll módjukban közölni. É. Imre ügyvédjétől ugyanakkor úgy tudjuk: védencét egyelőre nem gyanúsítják Orlik Vilmos eltűnésével kapcsolatban.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek