Idén nyáron, még július 30-án délután egy részeg férfi megjelent volt élettársa létavértesi házánál, ahol veszekedni kezdtek. A férfi eközben a jobb öklével belevágott egyet a széttört üvegű villanyóra szekrénybe, amitől megsebesült, és vérezni kezdett.
A volt élettárs és gyermeke kihívták a rendőröket, mire két egynruhás járőr érkezett, akik szerették volna orvosi ellátásra vinni a dühöngő férfit. Ő ezt először megtagadta, miközben az intézkedő rendőröket szidta; de később beleegyezett abba, hogy orvoshoz vigyék, írja az Ügyészség.
A létavértesi férfi úgy tett, mintha együttműködne, és a ház fala felé fordulva hagyta, hogy az egyik járőr megbilincselje, eközben azonban a fejét kétszer a falba verte. Más intézkedést viszont már nem hagyott, ellenkezett, le akarta fejelni a járőrt, aki a férfi fejét megpróbálta kézzel eltolni, de a bal kézfeje az agresszívan viselkedő részeg szájához csúszott, aki ekkor a rendőr bal kisujját meg is harapta.
Ezután a többi járőr is segített a férfi megfékezésében, őt a földre fektetve megbilincselték.
A rendőr 8 napon belül gyógyuló harapott sérülést szenvedett, a nyomozás során a sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt kérte a vádlott felelősségre vonását, joghatályos magánindítványát előterjesztette.
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlott ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette, könnyű testi sértés és becsületsértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban elzárás és közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.