Borzalmas emlékeiről számolt be a Kecskemét közeli halálos baleset szemtanúja

Borzalmas emlékeiről számolt be a Kecskemét közeli halálos baleset szemtanúja

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 06. 08:30
L. B.

Frontálisan ütközött két kocsi szombat este 11 óra után Kecskemét közelében, az 5-ös számú főúton. A balesetben vétlen Fiatot egy 45 éves férfi vezette, aki a helyszínen szörnyethalt. Két női utastársa – 20 és 45 évesek – életveszélyesen sérültek. A Seatban utazó három fiatalt – két férfit és egy húszéves nőt – a tűzoltók feszítővágókkal szabadították ki a roncsok közül, a mentők pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Borsnak sikerült elérnie egy szemtanút, aki családjával elsőként érkezett a helyszínre.

– Először az árokban lévő kocsihoz mentünk. A sofőr feje az ajtó és a kormány közé szorult. A hátul ülőre a közben megérkező mentős nyakmerevítőt próbált tenni, de a hatalmas fájdalmai miatt nem sikerült. Az anyósülésen lévő nő csak tíz perc után mozdult meg először – mondta lapunknak József, aki ezután remegő kezekkel átsietett a másik kocsihoz, s a fiatalokban próbálta tartani a lelket.

– A 21 éves sofőr sokkos állapotban volt, ordított, hogy nem tudja mozgatni a lábát. A hátsó ülésen lévő fiú az oldalán feküdt. Ő nem volt bekötve, teljesen belenyomta a műszerfalba az anyósülésen lévő Biankát, aki a sofőr barátnője lehetett. Neki beszorult a feje a légzsák mellé – tette hozzá a férfi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.