Úgy tűnik, nem igazán rettent meg a börtöntől az a 64 éves kecskeméti férfi, akit egyszer már életfogytiglan tartó börtönbüntetésre ítéltek egy korábbi bűncselekmény elkövetése miatt. A férfi akkor kegyelemben részesült, és nem kellett letöltenie az élete végéig tartó büntetést – tavaly 495 ilyen kérvényből csak 22-t bíráltak el kedvezően. Most viszont ismét a bíróság elé kellett állnia, ugyanis meg akarta ölni szomszédját.
A vádirat szerint a férfi azért akart végezni szomszédjával – akivel egyébként eleinte jóban voltak –, mert az nem akarta eladni neki tulajdonában lévő termőföldet. A börtönviselt férfi ezen annyira felpaprikázta magát, hogy másfél méter távolságból tarkón lőtte a szomszédot.
A sérültnek óriási szerencséje volt, mert nem halt bele a támadásba. Az eszméletét sem vesztette el, de az eset körülményeire nem emlékszik. Kórházba került, az orvosi beavatkozásnak köszönhetően életben maradt, de maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozott nála a lövés.
A kecskeméti bíróság kedden fegyverszakértő meghallgatásával tart tárgyalást az emberölés ügyében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.