Aktuális

Több mint 90 embert találtak egy Magyarországra tartó kamionban

MTI

Létrehozva: 2017.06.27.

Csaknem száz, Magyarországra illegálisan bejutni próbáló embert tartóztatott fel kedden a román határrendészet a Nagylak-Csanádpalota határátkelőnél, akik egy török - ponyvás - teherautó rakterében elrejtőzve akartak a bejutni a schengeni övezetbe.

Az Ylmaz R. török állampolgár által vezetett, a fuvarlevél szerint Törökországból Norvégiába autóalkatrészeket szállító jármű kedd reggel fél hétkor jelentkezett a határon. A határrendészeknek feltűnt, hogy a ponyvát rögzítő kötelet elvágták, majd ragasztószalaggal rögzítették egymáshoz az elvágott végeket. A jármű átvizsgálásánál a raktérből 91 iraki és szíriai állampolgár - 44 férfi, 18 nő és 29 kiskorú - került elő, többségüket korábban menedékkérőként vették nyilvántartásba Romániában.

A gépkocsivezető azt állította, nem tudott arról, hogy emberek rejtőztek el a raktérben, útja során több parkolóban is megállt.

A román hatóságok a raktérben talált emberek ellen tiltott határátlépési kísérlet miatt, a sofőr ellen pedig bűnsegédlet gyanújával kezdeményeztek bűnvádi eljárást.

A Bihar megyei határrendészet szóvivője múlt héten arról tájékoztatta a román Agerpres hírügynökséget, hogy idén az első öt hónapban csaknem háromszor több embert fogtak el a román-magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán, mint a tavalyi év azonos időszakában. Idén május végéig 716, míg tavaly az első öt hónapban 240 határsértőt tartóztattak fel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák