Nem minden csirkehús, ami annak látszik a Subwaynél

Nem minden csirkehús, ami annak látszik a Subwaynél

szendvics
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 25. 19:40
<p>Legalábbis Kanadában.</p>
Bors

A kanadai CBC News megbízásából DNS-teszteket végeztek el az ottani gyorsétterem-láncok csirkehúst tartalmazó termékein – írta az Index. A céljuk az volt, hogy kiderítsék, a hús mekkora része valóban csirke. A 100 százalék nem reális várható eredmény, mert nem lehet teljesen elválasztani a páctól, fűszerezéstől.

A Magyarországon – legalább is neve alapján – ismert láncok közül a Wendy csirkés szendvicse végzett az élen 88,5 százalék csirkehússal, míg a  McDonald’s-é nem sokkal lemaradva 84,9 százalékot adott ki (ezzel egyébként utolsó előtti).

A vizsgált éttermek csirkés szendvicsei közül egy lánc viszont kanyarokkal lemaradva lett utolsó, olyannyira, hogy a tesztelők megismételték a vizsgálatot, mert először azt hitték, ők hibáztak. A Subwaynél ugyanis a roston sült csirke 53, a csirkemellcsíkok 43 százaléka volt csirkéből. És mi volt a maradék? Nagyrészt szója.

A gyorsétterem-lánc a vizsgálat után közleményt adott ki, amelyben arról írnak, hogy a teszt hibás lehetett, mert a belső szabályzatuk nem enged meg 1 százaléknál több szójfehérjét a csirkés ételeikben.

A vizsgálat eredményei – az előbbieken túl például az, hogy 10-szer több só van ezeken a termékeken, mint egy szimplán megsütött csirkén – nem vonatkoznak a magyarországi termékekre, pontosabban nem tudni, itt mi lenne az eredménye.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.