Csoda: duplán vár ikreket Carla!

Csoda: duplán vár ikreket Carla!

meddőség
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 31. 09:30
Egy a hetvenmillióhoz az esélye annak, hogy egy anya két egypetéjű ikerrel legyen várandós. Carla és Paul nagylánya mellé négy kislány érkezik.
Kiss Boglárka

Bőségesen kárpótolta a természet a sok veszteségért Carla Croziert és férjét, Pault - írja a Mirror. A brit házaspár számtalan sikertelen beültetés után most egyszerre négy gyermeket vár. A házaspár első  kislánya, a hároméves Darcie is nehezen fogant meg, a következő gyermek azonban kínok árán sem akart érkezni. Az elmúlt években többször is végeztek mesterséges megtermékenyítést Carlán, ám ő minden alkalommal elvetélt. Egészen a legutóbbi beavatkozásig, ami most duplán sikeresnek mondható, hiszen mindkét beültetett petesejt megtapadt, sőt osztódott is, így most két egypetéjű ikerpár növekszik az édesanya méhében.

A termékenységi kezelések és a beavatkozások testileg és lelkileg is megviselték a családot, ráadásul a pénzük is elfogyott, hiteleket kellett felvenniük. Már-már feladták, de végül tavaly év végén még adtak egy esélyt maguknak – szerencsére. Utolsó pénzüket is összegyűjtötték, kölcsönöket kértek, és hárommillió forintnyi összegért újra belevágtak a beültetésbe. A megtermékenyítés sikeres volt, de amikor meglátták az első ultrahangfelvételeket, leesett az álluk. A képeken négy magzat volt. A további vizsgálatok kiderítették, nemcsak egyszerűen az a ritka eset áll fent, hogy négyes ikreik születnek majd, de közülük ketten-ketten egypetéjű ikrek. Ráadásul a négyes minden tagja lány: Darcie-val együtt így öt lányuk lesz hamarosan. Bár az édesapa szerint borzongató belegondolni a majdani rengeteg vitába, versengésbe, nővé érési hisztibe, Carla és Paul magukon kívül vannak a boldogságtól.

– Teljesen ledöbbentett a hír, még mindig sokkban vagyok – árulta el a Mirrornak a kismama. – Erre az esély egy a hetvenmillióhoz! Őrület, hogy ez pont velünk történik, akik annyit küzdöttünk egyetlen babá-ért is.

– Visszanézve, fogalmam sincs, hogyan éltük túl azt a sok tragédiát és nehézséget. Annyira vágytam a gyermekekre, akiket végül elvesztettem. Amikor terhes nőket láttam az utcán, összeszorult a szívem, és csak arra tudtam gondolni, hogy sokak biztos nem is tervezték egyáltalán az anyaságot, olyan igazságtalan.

Az orvosok felhívták a kismama figyelmét arra, hogy egyszerre négy gyermeket várni nagyon kockázatos, és felvetették, hogy két embriót eltávolítanak, de erről a szülők hallani sem akarnak.

– A felhők felett járok örömömben, de még boldogabb leszek, ha mind itt lesznek biztonságban és elkezdődik a káosz – tette hozzá a büszke apuka, Paul, aki éjjel-nappal dolgozik, hogy vissza tudják fizetni a kölcsönöket.

Magas a kockázat a koraszülésre

Dr. Vida Gábor nőgyógyász szerint bár tényleg ritka esetről van szó, semmilyen boszorkányságot nem kell sejteni Carla magzatai mögött. Egyszerűen a természet cselekedett. – Érdekes és statisztikailag ritka eset a hölgyé, de teljesen normális. Mesterséges megtermékenyítés esetén bármelyik beültetett petesejt megtapadhat, és később osztódhat is. Egypetéjű ikrek általában családi halmozódás, hajlam esetén gyakrabban jönnek világra, de a pontos okát még nem ismeri az orvostudomány, hogy miért kezd el osztódni a megtermékenyített petesejt. Az viszont ismert, hogy lombikterhességeknél magasabb az ikerterhesség valószínűsége – magyarázta az orvos, aki elárulta azt is, a babák akár mesterséges, akár természetes úton fogantak, teljesen egészségesek lehetnek.– Persze mint minden ikerterhességnél, a kockázat magasabb, a négyes ikerterhesség pedig önmagában is nagyon ritka. Számítani kell a koraszülésre – mondta dr. Vida.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.