Gyere ki, magyar, hogy megöljelek! - kalapáccsal támadt a román férfi

Gyere ki, magyar, hogy megöljelek! - kalapáccsal támadt a román férfi

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 27. 20:30
Bors

Megtámadtak egy romániai fuvarozó cégnek dolgozó magyar kamionost a romániai Brăila megyében. Társával együtt cukorrépát szállítottak, a hosszú út során azonban éjszakára megálltak pihenni.

Domborai Sándor az egyik kamion fülkéjében tért nyugovóra, amikor is váratlanul rárontottak a járművére. Azonnal segítséget kért a társától, Ion Eghettől, aki a közelben aludt a rokonainál – írja a foter.ro. A román támadó eközben nem állt le, és azt üvöltötte: „Gyere ki, magyar, hogy megöljelek!” - idézte fel a történteket Eghet egy helyi rádiónak.

A magyarellenes részeg férfi egy kalapáccsal mindkét kamionnak szétverte a lámpáit és a visszapillantó tükrét, de az oldalablakokban és az akkumulátorban is kárt tett. Végül Eghet rokonainak sikerült őt lecsillapítaniuk. A kamionosok egyből riasztották a rendőröket, akik miután befejezték a helyszínelést, felháborító módon nem állították elő a magyarellenes helybélit. Az egyik jármű egyébként annyira megrongálódott, hogy csak a javítások után folytathatta az útját, így jelentős kár érte a céget.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.