– Az intézmény továbbra sem hajlandó semmilyen jelentést kiadni, se az adott gyógyszerekről, se a kezelésről, méghozzá a rendőrségi vizsgálatra hivatkozva – mondta a Borsnak elkeseredetten a beteg testvére, Mile Sándor. – Amikor a betegjogi képviselőhöz fordultunk, Kristóf Péter úgy tájékoztatott minket, hogy az ő részére ezt mindenképpen ki kell adnia a kórháznak. Most arról értesített minket, hogy a nyomozás érdekeire hivatkozva a leleteket és a kezelésről szóló iratokat ő sem kaphatja meg. Ezért ezzel nem foglalkozhat tovább.
– Amikor a rendőrök először kerestek meg minket, hogy eltűnt, már akkor mondtam, hogy az öcsém bepelenkázva, 45 kilóra lefogyva, lekötözve semmiképp sem volt képes arra, hogy távozzon papucsban, öt fokban – folytatja a fivér. – Ráadásul úgy, hogy azt senki ne vegye észre. Ezért a kórház területén belül kell keresni, de úgy tűnik, ebbe az irányba egyáltalán nem folyt a nyomozás. Az is érthetetlen, hogy miért nem keresték azonnal kutyával. Mi úgy tudjuk, hogy szagnyom alapján még egy nap múlva is kereshető lett volna. Ehelyett azonnal lecserélték az ágyneműjét.
– Mile Imre eltűnése óta eltelt kilencven nap, és ezért – ahogy ilyen esetben mindig – határozat született arról, hogy az illetőt eltűntnek nyilvánítjuk. Az eljárás, a nyomozás tehát nem szűnt meg. A police.hu oldalon is kint van még a fényképe, és a keresés addig tart, amíg nem jutunk a nyomára – közölte ismételt érdeklődésünkre a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
– Ez alapján a kórház akár tíz évig vagy még tovább is titokban tarthatja az iratokat. Én abszolút nem értem, hogy hogyan befolyásolná a nyomozást, ha ezeket kiadnák – hitetlenkedik Mile Sándor, aki erre sehonnan sem kap választ.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.