Csoda: 24 éve halottnak kéne lennie

fitt
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 19. 14:00
Kezeletlen szívbetegsége a csecsemők 90 százalékát elviszi - ő mégis sokkal fittebb, mint sokunk!
Bors

Karen MacLachlan fittségét sokan megirigyelhetnénk: a most 25 éves asszony megmászta a kínai nagy falat, kenuval hódította meg Franciaország egyik leghosszabb folyóját és egy évtizeden keresztül táncolt - pedig szívbetegsége miatt bármelyik pillanatban meghalhatott volna!

A glasgow-i fitness fanatikus persze semmit sem tudott élet és halál közt egyensúlyozó állapotáról - egészen addig, amíg egy nap össze nem esett.

Karennel azonnal kórházba siettek, ahol mesterséges kómába helyezték. A vizsgálatok eredményei azonban még a legtapasztaltabb orvosokat is megdöbbentette: ekkor derült ki ugyanis, hogy a fiatal nő ALCAPA szindrómában szenved. A ritka szívbetegség egy olyan fejlődési rendellenesség, amelynek következtében tulajdonképpen megfordul a vér áramlása. 100 000 újszülöttből csupán hármat érint - ám ha nem kezelik, a gyermekek 90 százaléka legkésőbb egyéves korában meghal. Az, hogy Karen több, mint két évtizedet élt le tünetmentesen, érthetetlen: szíve bármikor leállhatott volna - írja a Daily Mail.

 

 

Karen szívét végül műtéti úton hozták helyre - ám a beavatkozás után sokáig nem találta magát a mozgásmániás nő: “Rosszul voltam. Nem is gondoltam, hogy a műtét ekkora hatással lesz az életemre. Négy lépést sem tudtam megtenni anélkül, hogy kiizzadtam volna. Fájt, ha leültem a kanapéra, és fájt, amikor felhúztam magam. Szellemileg is megterhelő volt - eleinte rettegtem attól, hogy elhagyjam a házat, nehogy megint leálljon a szívem. Egy év küzdelem után azonban újra megtaláltam a régi erőmet” - mesélte Karen, aki ma már visszatalált régi önmagához lelkileg és testileg is.

“Bizonyos szempontból örülök, hogy nem tudtam az állapotomról: akkor nem mentem volna hegyeket mászni és kalandtúrákra” - ismeri be az asszony, aki büszkén tekint vissza eddigi kalandjaira, ugyanakkor sebhelyét is nyíltan viseli: “Már elég erős vagyok, hogy megmutassam mindenkinek: a hegem egy emlékeztető arról, hogy min mentem keresztül.”

 
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.