Aktuális

Állatai hozták vissza a stroke után az életbe Tímeát

Gergály Judith

Létrehozva: 2014.10.02.

Állatainak köszönheti az életét Atkári Tímea. Egy stroke után fél oldala megbénult, beszélni is alig tudott. Két pónijával és törpemalacaival azonban folyamatosan kommunikált. Azóta felépült, és sérült gyerekek, valamint idősek támogatásának szenteli életét.

Családtagként élnek az állatok a majosházai portán. Ha Tímea megjelenik, boldogan szaladnak elé minnesotai törpemalacai, kecskéi, kutyái és macskái, két pónija pedig az istállóból üdvözli. Az asszony ma már el sem tudná képzelni nélkülük az életét. Azt mondja, állatainak köszönheti, hogy meggyógyult.

Lemondtak róla

Nyolc évvel ezelőtt stroke-ot kaptam, a fél oldalam lebénult. Nem tudtam írni, olvasni és beszélni. Befelé tiszták voltak a gondolataim, de kifelé képtelen voltam kommunikál­ni. Az orvos a kórházban a fejem fölött mondta a nővérnek, hogy meg fogok halni. Azt hitték, nem értem – idézi fel élete fájdalmas szakaszát Tímea.

Ő azonban elhatározta: csak azért is meggyógyul. Sérülten viszont sokáig nem mert emberek közé menni. Úgy érezte, kinevetik. Állataival azonban megtalálta a közös hangot. – Akkor még csak a két pónink volt, hihetetlen energiát adtak. Megtámasztottak, ha elvesztettem az egyensúlyom, és csipkedték az arcom lebénult részét. A törpemalac mindig nagy álmom volt. Nem tudtam beszélni, ők mégis értették, amit mondok és szeretettel vettek körül.

Pacsit ad a malac

Hónapokig tartott, amíg kezdett felépülni, s idővel megtelt az udvar és a ház is állatokkal.
A törpemalacok nagyon intelligensek. Pacsit adnak, jönnek a hívószóra, akad, amelyik zongorázik is, sôt, azt is megtanulták, hogy az úttesten nem szabad átrohanni. Először állatsimogatóba hívták kedvenceivel. Két éve létrehozott egy alapítványt, amely sérült gyerekek és idős emberek mindennapjait tölti meg élményekkel. Ő az egyetlen az országban, aki törpemalacokkal végez – ahogy ő nevezi – boldogságterápiát.

Másoknak is segít

Szeretném, ha az állataim másoknak is segítenének a felépülésben, ahogyan nekem. Sok meg­ható élményben volt már részem. Egy lebénult kisfiúnak például megmozdult a keze, annyira szerette volna megsimogatni az egyik kismalacot. Óriási eredményeket lehet elérni az állatok szeretetével. Tudom, mit beszélek, hiszen engem is ők hoztak vissza az életbe.

Autistáknál is eredményes

Dr. Bense Tamás orvos szerint is óriási eredményeket lehet elérni az állatok segítségével a gyógyításban. – Elsősorban a lelkileg sérültek és az autisták esetében leglátványosabb a fejlődés. Az állatok viszonozzák a szeretetet, önbizalmat adnak a betegnek, és például egy lovas kezelés az izmokat is erősíti. Ráadásul az állatokkal való találkozás boldogsághormont szabadít fel az emberben.

Őket is sérültek gyógyítására használják Magyarországon

Kutya

A legelterjedtebb, hogy kutyákkal segítenek a betegek gyógyításában. Az értelmileg vagy mozgásukban akadályozottaknál, a gyermekek fejlesztésében is hasznos az állatok közelsége.

A rendszeres lovaglás is nagyon eredményes ke­zelési mód, főként a mozgássérültek esetében. Stresszoldó és nyugtató hatása is bizonyított a rendszeres lovaglásnak.

Gyöngybagoly

A gyöngybagoly-terápiával is próbálnak segíteni a hátrányos helyzetű gyermekeken és felnőtteken. A módszer sikeres, a betegeknek sok erőt és energiát adnak a madarak is.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715095817
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715095817
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715095817
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715095817
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715095817
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715095817
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715095817
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet