Aktuális

Lakberendezés: így tagoljuk a teret!

Bors

Létrehozva: 2014.07.07.

Térelválasztásra – ilyen vagy olyan módon – szinte minden lakásban szükség lehet. Van, ahol a túl kicsi, máshol a nagy, egybefüggő tér követeli meg, hogy a különböző funkciókat elhatároljuk egymástól.

A szétszabdalt, zegzugos alaprajz már a múlté, ma inkább a levegős, egybefüggő, tágasabb terek hódítanak, amelyekben gyakran számos funkciót kell elhelyezni. A különálló konyhát és étkezőt felváltotta az amerikai konyhás nappali, s nem ritka az sem, hogy a nappaliban kap helyet a dolgozósarok.

Nem beszélve a kis lakásokról, garzonokról sem, ahol egy térben kell helyet találni a közösségi térnek és a privát szférának. Bármelyik esetről is van szó, esztétikailag és a praktikum szempontjából is fontos, hogy az egyes tevékenységeket elhatároljuk egymástól.

A térhatárolásnak sokféle módja van, megoldható például mobil vagy fix bútorokkal, parapet- és pengefalakkal, szintkülönbségek kialakításával, de akár a fal- vagy padlóburkolat segítségével, sőt, a világítás megfelelő megtervezésével is.

Befordítva

Az egyik legegyszerűbb módszer, ha egy-egy bútordarabbal határoljuk el az egyes funkciókat egymástól. Ez akár a (sarok-)ülőgarnitúra is lehet, amelyet úgy fordítunk be a térbe, hogy önmaga meghatározza – mintegy „tévésarokként” – a pihenés, a szórakozás helyét. Ehhez persze kellően nagy hely szükséges, hiszen a bútor mellett a közlekedésre is rá kell számolnunk legalább egy métert, így ez a megoldás inkább nagyméretű nappalikban képzelhető el.

Egy térbe fordított polc is ideális térelválasztó, akár alacsonyabb, akár plafonig érő típust választunk. Minél tagoltabb a polc, annál jobban mutat, akár úgy is, hogy nincs telepakolva.

Burkolattal is jelölhetünk

Az egyes funkciók határait jól megválasztott és ötletesen kombinált burkolatokkal is jelezhetjük. Az egy térben lévő konyha és étkező elválasztását jelző parketta/járólap burkolatváltás már kissé elavult, kis terekben pedig kifejezetten zavaró lehet. Egy nagyobb szőnyeggel azonban remekül kijelölhető például a nappali, az étkező vagy a gyerekek játszósarka.

A falat is kihasználhatjuk: egy falkiemelés mintás tapétával diszkréten vagy harsányabban feloszthat egy nagyobb helyiséget több kisebb egységre.

A legmobilabb

Reneszánszát éli a klasszikus paraván is, amelynek nagy előnye, hogy mobil, és használaton kívül akár teljesen összecsukható, összehajtható. Ideális, ha például egy olvasófotelt, pihenősarkot szeretnénk leválasztani, de arra is lehetőséget nyújt, hogy a dolgozósarkot némileg elválassza a nappali többi részétől. 

Félig fal

„Van is, meg nincs is” megoldás a parapet- és pengefal, amelyet számtalan helyzetben sikerrel alkalmazhatunk. Leválaszthatunk például egy kis étkezősarkot, átlátható kapcsolatot jelenthet a konyha és az étkező között – ez esetben egyben átadópultként is funkcionálhat –, de az előszobát is elválaszthatjuk vele a nappalitól. Utóbbi különösen hasznos akkor, ha egy teljes, hagyományos fal túl sötétté tenné a helyiséget és túlságosan felszabdalná a teret.


Textillel, rolóval

Rolókkal, függönyökkel is megoldható a helyiség egy-egy részének leválasztása. Ez tökéletes megoldás többek között arra az esetre – például egy garzonban –, amikor az ágyat, a hálósarkot kell elszeparálnunk a szoba többi részétől. A lakás stílusától függően választhatunk a különböző anyagok és technikai megoldások között. Rusztikus és keleties stílusú enteriőrben jól mutat egy natúr vagy színes bambuszroló, míg modernebb lakásokba inkább egy lapfüggöny illik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959611
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959611
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák