Bár Kína minden eszközzel küzd az ország egy részét borító vastag füstköd ellen, egyelőre úgy tűnik, az óriási légszennyezettség minden eddiginél keményebb harcra kényszeríti a hatóságokat. A nagyobb városokban folyamatosan a megengedett szennyezettségi érték 15-20-szorosát mérik, emiatt a tüdőrákos megbetegedések száma rohamosan nő.
Mivel a szálló por okozta problémákra gyors megoldást még nem találtak, egy új törvény szerint a kínai pilótáknak január elsejétől papírral kell igazolniuk, hogy képesek a szmogban történô leszállás kivitelezésére. Erre a lépésre azért volt szükség, mert az elmúlt években számos alkalommal befolyásolta a szmog Peking légi közlekedését.
A FlightStats cég májusi adatai szerint az összes pekingi járat alig 18 százaléka, az év első felében pedig az összes gép kevesebb mint 40 százaléka landolt, illetve szállt fel időben.
A rohamosan fejlődő gazdaság miatt kevés az esély, hogy a közeljövőben megoldást találjanak a szmog legyőzésére. A Global Times című lap azon elmélkedik, hogy a hadsereg számára akár hasznos is lehet a légszennyezettség, mert a füstködben jelentősen lecsökkenne az ország felé irányított rakéták találati hatékonysága.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.