Megmenti a Peugeot-t a 308-as

Peugeot
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 20. 19:00
Amikor 3-4 évvel ezelőtt a Peugeot tervezői hozzáláttak az új 308-as tervezéséhez, valószínűleg nem tudták, hogy 2013 végén milyen fontos is lesz majd a gyárnak ez a modell. Pedig most úgy tűnik, a legendás cég jövője is múlhat az autón.
Bors

A Peugeot évek óta küszködik, és most már odáig jutott, hogy hajlandóak tárgyalásba kezdeni kínai befektetőkkel a cég harminc százalékának értékesítéséről. Korábban ettől mereven elzárkóztak, még akkor is, ha a kínai piac a PSA Peugeot Citroën forgalmának jelentős részét teszi ki.

Az évek óta tartó válsághelyzet annak ellenére sem javult igazán, hogy a gyártó sorra jó kis modelleket dobott a piacra, a visszaeső forgalom mellett jelentős veszteségeket szenvedtek el.

A Peugeot számára az alsó-közép kategória mindig is fontos volt, forgalmuk közel felét az ide tartozó autókkal érik el. A régi 308, az új 301, a 3008 és az 5008 vagy épp a Partner mind jelzik, hogy a franciák komolyan veszik ezt a szegmenst, így nem csoda, hogy az új 308-asba apait-anyait beleadtak. Az etalon természetesen a Golf, és nyugodtan állíthatjuk: a Peugeot ezúttal nagyon megközelítette a nagy mumust.

Kívülről a gyáriak szerint egyedi, jól megkülönböztethető formát kapott a 308, rossznyelvek azonban elölről látnak benne egy kis KIA vonalvezetést, de ezt mindenki maga eldöntheti. Az biztos, hogy a 308 kompakt, jó formájú, finom megoldásokkal rajzolt karosszériája tetszetős, de a nagyobb csoda talán belül érheti az utasokat. Letisztult formavilágot, egyszerű kezelhetőséget és a kategória élvonalába tartozó komfortot álmodtak meg a tervezők, s miközben az általános méretek csupán néhány centit változtak (öt centivel alacsonyabb, két centivel rövidebb a réginél), a csomagtartó 420 literesre nőtt, és ami manapság a legfontosabb: 140 kilóval könnyebb lett az autó. 

Ennek a fogyásnak az eredményeként a motorok könnyebben, kisebb fogyasztással, így alacsonyabb károsanyag-kibocsátással mozgatják az autót, miközben a finoman hangolt futóművek remek úttartást biztosíthatnak. A kategóriatársaitól akár háromszáz kilóval is könnyebb autó persze nem áldozta fel a biztonságot a sebesség oltárán, csupán a gondosan megválasztott anyagoknak köszönhető az alacsonyabb tömeg.

Az utastér és a műszerfal középpontjában egy közel tízcolos érintőképernyő kapott helyet, ahonnan néhány ujjmozdulattal szabályozhatjuk a klímától a navigáción át a zeneközpontig az autó több funkcióját, és mindehhez elegendő egy alapfokú programozó-matematikusi továbbképzés, és néhány hetes gyakorlás.

A motorok terén két benzines erőforrás három különböző teljesítménnyel áll rendelkezésre. Az alap 1,2 literes motor mindössze 82 lóerőt prüszköl ki magából, ezzel persze nem válik versenyautóvá a 308, de a könnyebb karosszéria miatt használható. Az 1,6-os nagyobb testvérek már 125 és 155 lóerőt teljesítenek.

A dízelek közül az 1,6 literes motor alapváltozatban 92 lóerős, míg a start/stop technikával is ellátott eHDi már 115 lóerőt teljesít.

A Peugeot nemcsak minőségével, de árával is szeretné meggyőzni potenciális vásárlóit. A kezdő ár 4,29 millió forint, persze az 1,2 literes benzines motorral, de már klímával, központi zárral, kormányról vezérelhető hifivel, hat légzsákkal és számos további extrával (Access felszereltség). A nagyobb kereslet az Active felszereltség iránt várható, ennek felára már 460 ezer forint. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.