Kamera előtt üzte ki az ördögöt a fiatal anyából

szertartás
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 08. 21:00
A terhes nőt egy magát ördőgűzőnek kikiáltó lelkész vetette bizarr szertartás alá, melynek során állítólag megszabadította a testét fogvatartó démonoktól. Egy ilyen hajmeresztő szeánszért - amit most filmre is vettek - alapjáraton 90 ezer forintot is elkérnek a "szakemberek".
Bors

Az egyedülálló anya, aki most második gyermekét várja, azért fordult az ördögűzéssel is foglalkozó lelkészhez, mert meggyőződése, hogy átok ül rajta. A dél-londoni kismamát, aki csak keresztnevének közléséhez járult hozzá, Vincent atya vette kezelésbe, aki rendszeresen végez ilyen szeánszokat.

A lelkész csak egy azok közül az önjelölt démonirtók közül, akik egyre nagyobb mennyiségben végzik ezt a tevékenységet, és egy-egy ilyen alkalomért akár 250 fontot, vagyis 91 ezer forintot is elkérhetnek. Vincent atya még egy online tanfolyamot is vezet, ahol bárki megtanulhatja a démonok elleni harc fortélyait, és potom 600 ezer forintnyi fontért maga is szakértővé válhat.

A lelkész emellett arra buzdítja híveit, hogy az olyan spirituális gyógyító módszereket, mint a reiki vagy a jóga, messzire kerüljék el, mert szerinte ártó keleti démonokat vonzanak be vele. (Persze nem mellesleg rontják az ördögűző bizniszt is...)

A Sunday Mirror bejutott az eseményre, melynek során a Sindyben lakozó gonosz lelkeket igyekeztek kizavarni, és rögzítették is a sokkoló jeleneteket.

A 22 éves nő szerint Trinidadból származó nagyanyja hagyta rá örökül a rossz szellemeket, akik gyakran kísértik álmában, és meg akarják ölni őt, három éves kislányával együtt. Mivel ő Vincent atya egyházának tagja, így ingyen vehette igénybe a segítséget.

Figyelem, az itt található videóban sokkoló felvételek láthatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.