Elődjét bírálta a Nemzetiben Vidnyánszky

Alföldi Róbert
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 22. 09:00
Fehérbe öltözve várták a színészek a Nemzeti Színház társulati ülését, amelyen kiderült, a teátrum eddig provokatív volt, most pedig jó lesz. Az új igazgató fontos célja: a múltat végképp eltörölni.
Földvári Zsófi

A Himnusz és a Szózat eléneklése után Vörösmarty Mihály: Árpád ébredése című előjátékát adták elő színiiskolások a Vidnyánszky vezette Nemzeti Színház színpadán. Az ünnepélyes társulati ülésen jelen volt az összes régi és új tag.

A színészek – talán azt jelezve, hogy a megújuló csapat tiszta lappal indul – fehérbe öltözve érkeztek, tovább erősítve az esemény iskolai ünnepségekre hajazó hangulatát.

Az igazgató, a meglehetősen elfogódottnak tűnő Vidnyánszky Attila megújulást ígért, és kitért elődje, Alföldi Róbert bírálatára is.

– A provokációra épülő művészetet nem tartom nagyra, úgy érzem, kifulladt, legyen erre ékes példa az idei Avignon-i fesztivál. Meghalt megszűnik, nincs jövője. Önmagában a provokáció kevés, gyenge, gyáva dolog. Másfajta színházat fogunk csinálni. Az igazságot próbáljuk majd – Tamási Áron által is – mutatni, nagyon korszerű színházi nyelven. Olyan színházi nyelven, amely valóban érdekessé tesz minket Európában, a világban, ami el is különít, megkülönböztet bennünket, és amely tiszteletet vált ki.

A Nemzeti Színháznak már teljes a társulata, a következő évadra aláírt többek között Bánsági Ildikó, Eperjes Károly – ő színészként és igazgató-helyettesként is –, Földes László Hobo, Nagy-Kálózy Eszter, Reviczky Gábor. Az eddigi társulatából tizenheten maradtak, köztük Básti Juli, Bodrogi Gyula, Tompos Kátya, Udvaros Dorottya és Törőcsik Mari is. Az igazgató a távozó művészekről csak annyit mondott: – Akik elmentek, azokban biztosan sok tüske és sérelem maradt, de lezártuk a múltnak ezt a részét.

Földes László Hobo lelkesen készül a közös munkára. 

– Több mint tíz éve dolgozom együtt Attilával, és mindig gördülékenyen ment a közös alkotás. Örömmel tölt el, hogy a Nemzetibe vihetem a zenés-verses műfajt. Nem színésznek szerződtettek ide, tőlem azt várják, hogy olyan szövegeket mondjak, amelyekben magamat alakítom, ettől kap más akusztikát a mű.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.