Halálra rémült attól, amit részegen vásárolt

kígyó
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 28. 19:30
Részegen vette meg a 3 méteres pitont egy brit férfi, aki végül ügyvédet fogadott, hogy rendezze a balul sikerült vásárlást.
Bors

Valóságos sokk volt Dwayne Matthews-nak, amikor másnaposan felébredt és kiderült, hogy vásárolt egy pitont. Ráadásul a 3 méteres kígyó éppen a szobatársát akarta felfalni, legalábbis a történet szerint.

– Egy részeg éjszaka után arra ébredtem, hogy a szobatársam üvölt, én meg láttam egy hatalmas kígyót az ágyánál, amelyik rátekeredett a karjára. Nem tudtam, mit csináljak, rádobtam egy paplant és kirohantunk a szobából. 

Matthews bevallotta, először azt hitte, hogy egy másnapos lázálom, amit lát, és hirtelen azt sem tudta, hogyan került hozzájuk az állat. Később az egyik ismerős elmondta, hogy a buliból hazafelé vették meg a pitont egy férfitól, és akkor mindenki remek ötletnek tartotta. 

Amikor Matthews elkezdett telefonálgatni, kiderült, hogy a pitont nyolc másik társával együtt lopták el pár nappal korábban, és a rendőrség már nyomoz az ügyben. Matthews ezért ügyvédet fogadott, hogy bebizonyítsa, ártatlan áldozat és nem bűnöző. 

– Szerencsére kiderült az igazság, és előkerültek tanúk. A kígyó pedig visszakerült a gazdájához. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.