2013. január elsején hajnalban megtámadott egy nőt Hódmezővásárhelyen egy szatír. A sértett először nem a rendőrséghez fordult, hanem a Facebookon tette közzé a vele történteket. Erre figyelt fel egy szolgálaton kívüli vásárhelyi rendőr, majd ez alapján keresték meg a nyomozók a nőt, aki végül 2013. január 3-án kora délután tett magánindítványt - írja a hir6.hu.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság csak ezután indíthatta meg a nyomozást. Ezt követően négy órán belül azonosították a támadót, akit késő délután el is fogtak. A 20 éves büntetlen előéletű férfi kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elismerte, hogy aznap éjjel egy másik nő sérelmére is hasonló bűncselekményt követett el Hódmezővásárhelyen. A rendőrök ez utóbbi sértettet is felkutatták, aki így szintén feljelentést tett.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a 20 éves hódmezővásárhelyi lakost őrizetbe vette és szemérem elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.