Bajusz úrért és Palikért kampányol a magyar

Palik László
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 13. 09:00
Palikot vissza a Forma–1-be, Bács Ferenc legyen Gandalf magyar hangja, és ismét adja az RTL Klub az InuYashát. Ilyen és ehhez hasonló célokért gyűjtenek aláírásokat a magyarok az interneten.

A peticiok.com honlapon több száz kezdeményezéshez adhatjuk a nevünket. Réz András esztéta szerint kényelmes a bevált dolgokhoz ragaszkodni: – Nem véletlen, hogy egyre több a folytatás, illetve az előzménytörténet, a tévében meg tarolnak a sorozatok. Kötődünk a múlthoz, erre pedig a tévécsatornák előszeretettel rá is játszanak. Arról nem beszélve, hogy visszazuhantunk a Kádár-korba, amikor intenzív részvétellel szavazhattunk mindenről, ami nem volt lényegi. Kiborít, hogy lesz egy tehetségkutatónak nevezett valamiből közügy, míg a súlyosabb kérdésekből nem – magyarázza az esztéta.

A honlapon a legtöbben a Klubrádió megszüntetése ellen tiltakoznak, ezt a petíciót több mint 33 ezren szignózták. A petíciók alapján kijelenthető, a politikai témák mellett leginkább az állatkínzás ellen hajlandóak kiállni a magyarok. De több mint ezer aláírás gyűlt össze például a BKV utastájékoztatóiban megismert Bajusz úr megmentéséért is. A BKK döntése értelmében novemberben megváltoztatták a figurát.

Az egyik legmulatságosabb kezdeményezés az, amelyet az RTL Klubnak címeztek. A csatorna folytassa az InuYasha című japán mangasorozat sugárzását, amely még 2011-ben szakadt meg. A műsornak sok rajongója van idehaza. Van, aki azt szeretné elérni, hogy a Nemzeti Alaptantervbe belefoglalnák az alternatív eredetelméleteket is.

Több mint ötszázan azt kérik, hogy ne legyen több Nemzeti Vágta, mert nem szeretnék, hogy lovak vagy emberek sérüljenek meg. Tavaly óta 553-an írták alá, eddig úgy tűnik, eredménytelenül, hiszen idén is megrendezték a versenyt.

A ma mozikba kerülő A hobbit első előzetese után százak követelték, hogy Gandalf A Gyűrűk Urában megszokott és megszeretett Bács Ferenc hangján szólaljon meg. – Nem voltam itthon, amikor az előzetes szinkronja készült, ezért egy kollégám ugrott be helyettem arra a pár sorra. Jól esett a nézők szeretet vezette reakciója, hiszen mi, színészek értük vagyunk, azt viszont nem tudták, hogy valójában nyitott kapukat döngetnek. Csörögi István szinkronrendező ugyanis ragaszkodott hozzám.

Már több mint 463-an írták alá azt a kezdeményezést is, hogy váltsák le a Forma–1-es futamok kommentátorát, Mezei Dánielt, és ismét Palik László közvetítse a versenyeket. A népszerű sportriporter nem kívánta kommentálni a Borsnak a nézők akaratát. Információink szerint nincs arra esély, hogy Palik valaha is visszatérjen a Forma–1-es mikrofon mögé.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.