Kevés szeglete akad a világnak, ahol női kézbe került a hatalom, a birodalmak, az államok irányítása ősidők óta a férfiak kiváltsága. A történelmet végigkíséri a háborúskodás, olybá tűnik, hogy a „teremtés koronája” – legyen az vadászó előember vagy modern kori politikus – nem képes mellőzni az erőszakot az érdekek érvényesítéséhez.
Lefegyverző felhívás a vérontás ellen
Talán eljöhet az idő, amikor a nők kiadják a jelszót: béke urainkra! A hatgyermekes nigériai édesanyát, Leymah Gbowee-t tavaly Nobel-békedíjban részesítették, nőtársaival szexsztrájkba kezdett, ekképp tiltakozott a férfiak háborúskodása ellen.
– A világ jobb hely lenne, ha a nők vezetnék. Olyan volna minden, mint amikor gimnazisták voltunk – vélekedik a békeharcos, aki szerint szó sincs róla, hogy a férfi eredendően gonosz volna, csupán túlságosan rugalmatlan lény, aki szigorú elvek mentén működik.
Sereghajtó a magyar parlament
Csak naiv álom, hogy a nők jelentősebb szerephez jussanak? Korántsem, legalábbis a fejlett társadalmakban érezhetően növekszik a nagypolitikában is részt vevő nők aránya.
Európában élen jár Svédország, ahol a parlamenti képviselők 45 százaléka nő, a skandináv államon kívül Spanyolországban, Hollandiában, Belgiumban, Norvégiában, Dániában és Németországban haladja meg a 30 százalékot ez a mutató. Magyarország egyelőre messze elmarad, Országgyűlésünkben 9,1 százalék a női képviselők aránya.
Elbukott a javaslat
– A női kvótáról szóló módosító indítványunkat nem sikerült érvényesíteni, pedig áldásos volna a markánsabb női képviselet - mondta lapunknak Ertsey Katalin, az LMP képviselője.
– Hogy milyen volna a női vezetés alatt álló világ? Úgy vélem, egyik nemnek sem szabad uralkodnia, a partnerség előrébb visz. De az biztos, hogy bizonyos feminin tulajdonságokat a vezető beosztásban lévők a világ jobbá tételére használhatnának. A nőkre jellemző a kompromisszumkészség, a szövetségkeresés, s a megosztott figyelem készsége.
A férfiak ellenfelet, rosszabb esetben ellenséget keresnek, egyszerre csak egy dologra tudnak koncentrálni, s ez gátló hatással lehet rájuk – vélekedett Ertsey Katalin.
Jobb a hagyományos szereposztás
Horváth Éva műsorvezető a hagyományos szerepfelosztás híve. – Mindennek megvan a természetes rendje. A szülés a nő feladata, a család feje a határozott férfi. Sajnos a környezetemben látom, hogy egyre kevésbé ez a tendencia.
Nem biztos, hogy nyerő, ha a rendet megbolygatjuk. Jobb, ha a nők számíthatnak a férfiakra, ha ők irányítanak – mondta határozottan Horváth Éva.
Vajon mit szól mindehhez a hírekben mindig macsóként szereplő Dopeman? – Klinikai körülmények, vagyis teljesen békés közállapotok esetén jobb lenne, ha a nők irányítanának. De az a baj, hogy a világ beteg, ide férfierő kell. Persze nők nélkül semmire sem mennénk, ők tartják össze a családot, az ő segítségükkel éli túl a világ a bajokat.
Emberibb világot építenének
A pszichológus szerint egészen biztos, hogy – biológiai tulajdonságaikból adódóan – a nők egy szelídebb világot hoznának létre.
– A nők beleérzőbbek, jobban figyelnek a gyengékre, a rászorultakra, úgyhogy emberibb világot építenének, olyat, amilyen a női természet – magyarázta Fehér Gabriella pszichológus.
– A mostani férfi-centrikus világ karrieristább, több szerepe van a versengésnek, a gyengébbek védelme háttérbe szorul. A nők békeszeretőbbek, tehát kevesebb háború lenne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.