Csábítás A pincefesztivál 2003-as indulása óta nagy utat járt be. Közel ötszázezer látogató kóstolta összesen nyolcszáz borász négyezer borát, és szórakozott ezer zenés és kulturális programon, 45 tonna kenyérlángost és kürtőskalácsot fogyasztott el.
– Etyeken már az 1700-as években telepítettek szőlőt. Törley József 1882-ben ezerhektáros ültetvénnyel rendelkezett, most a szőlőtőkék termőterülete nyolcszáz hektár. Ennek kilencven százaléka a Törley Pezsgőgyárhoz kötődik, ugyanis a pezsgőkészítéshez az etyeki alapborok kiválóak, míg a maradék tíz százalék a kis kézműves pincészetek tulajdonában van – mondta lapunknak Rókusfalvy Pál, az Etyek Pincefesztivál ötletgazdája.
Azok, akik a mint-egy negyven helyi és 70-80 vendégpince borkülönlegességeit szeretnék megkóstolni, legjobb, ha nem autóval érkeznek. Magára a településre a korábbi években kialakult hatalmas dugók miatt május 19-én és 20-án 9–20 óra között autóval nem is lehet behajtani, ám Etyek minden bejáratánál többhektáros parkoló várja azokat, akik mégis így érkeznének. A parkolójegy nyolcszáz forint, de ez tartalmazza a felnőtt buszjegy árát. A parkolóból ugyanis kisbuszokkal szállítjuk a vendégeket a helyszínre. Most először a fővárosi Széll Kálmán térről is indítanak különjáratokat, amelyekre oda-vissza ezer forintért lehet jegyet váltani.
A finom borok, sonkák és sajtok mellett izgalmas koncertekre lehet számítani, sőt egy új kisszínpadot is építenek a Kecskegödörben, ahol az ország turisztikai régiói mutatkoznak majd be. Fellép többek között Péterfy Bori, a Mrs. Columbo, a Váczi Eszter Quartet, Micheller Myrtill és zenekara, valamint Bársony Bálint és a Sunshine Love Falusi Mariannal.
Ezen kívül a látogatókat kézműveskiállítás és -vásár, a gyerekeket pedig bábszínház, gyermekkoncertek, játszóházak várják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.