Az egyiptomi falfestményekről sem hiányozhat ez a csodás virág, de a rózsáról a Biblia és a híres babiloni táblák is említést tesznek. Annak ellenére, hogy a Bibliában is szerepel, a keresztények sokáig nem vettek tudomást róla mondván: ez egy pogány jelkép.A jég a középkor küszöbén tört meg, amikor a kolostorok kertjének díszévé vált.
Kevesen tudják, de a rózsafüzér neve onnan ered, hogy kezdetben a rózsák terméséből készítették ezt a keresztény jelképet. A reneszánsz korának híres festőművészei is előszeretettel választották múzsájuknak a rózsát, de a zeneszerzőket is megihlette ez a növény.
Az évszázadok során rengetegszer váltott alakot, a nemesítők rendületlenül kísérleteztek a különféle színekkel, méretekkel. A klasszikus vörös, fehér, sárga szín mellett manapság már tarka-, lila- és kék rózsákat is a kezedbe vehetsz. A kert királynője bármilyen talajon otthonra talál, egyedül a szikes és futóhomokos közeget nem szereti.
A rózsatöveket ősszel ültesd, a földet érdemes komposzttal dúsítani. Tavasszal, a rügyek kikandikálásánál metszd meg a vesszőket, hat rügynél ne legyen több rajtuk. Gondoskodj a gyakori trágyázásról is. Permetezéssel pedig elejét veheted a különféle betegségeknek, a téli fagyok ellen földdel takard be őket.
Több fajtájuk is ismert: a teahibridekből csokrokat készítenek, a virágágyak ékei pedig a kisebb rózsafejeket hozó minirózsák, de a futórózsák sem maradhatnak ki a felsorolásból. A polianta és floribunda rózsák egész nyáron virágoznak a kertben. A mini és garnett rózsák pedig remekül érzik magukat cserépben, így bátran fogadj örökbe egy-két tövet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.