Idén már télen is lubickolhatunk a zalai termálfürdőben

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 12. 11:00

A zalaszentgróti Szent Gróth Termálfürdő az elmúlt években minden szeptember végén bezárt, és a látogatók csak május elejétől vehették igénybe a szolgáltatásait. De idén a városi tulajdonú fürdő vezetői úgy döntöttek, hogy egész évben nyitva tartanak, írja a termalonline.hu.

Szent Gróth Termálfürdő Forrás: Szent Gróth Termálfürdő/Facebook

Zalaszentgrót Zala megye északi részén található, Hévíztől 25 kilométerre. A ma ismert fürdőt 2001-ben adták át, akkor még csak szabadtéri medencékkel. A négy medencéből – úszómedence, tanmedence, gyeremekmedence és 35 celsius fokos ülőmedence – álló fedett részt négy évvel később nyitották meg. Akkoriban az volt a terv hogy a fedett fürdő révén egész évben nyitva tartanak, de ehhez akkor még nem volt elég vendég. Most azonban úgy döntöttek, nem zárnak be szeptember végén, és egész télen fogadják a fürdőzni vágyókat.

Bár a zalaszentgróti termálvíznek nincs gyógyvíz minősítése, a hasonló összetételű vizek általában kedvezően hatnak a mozgásszervi problémákra. A kinti és a benti medencék mellett van szauna és gőzkabin is. A felnőtt belépő 2600 forintba kerül, nyugdíjas és a diák 1800, a gyerekjegy pedig 1400 forint. A szauna és a gőzkabin 650 forintos felár ellenében használható, a helyi lakosoknak ezekből az árakból kedvezményt adnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.