Hatvanhat napig hánykolódott a tengeren étlen-szomjan Louis Jordan. Az akaratereje, a sors, a csapadék és a kifogott halmennyiség életben tartotta.
Vagy csak az élni akarása. Jordan, kétségbeesetten kapaszkodva, alig méterekig lát, a hullámok miatt folyton hánykolódik, és minden pillanatban azzal kell szembenéznie: nem engedheti el a felborult hajótestet, egyetlen menedékét. Eszébe sem jutna megosztani a Facebookon!
Jordan megtanulta, mik a fontos dolgok az életben. Gondolatai leegyszerűsödtek, értelmet nyert: szerelme ölelése, egy lopott csókja, gyermekei kacagása, macskái birkózása, egy reggeli, ágyban töltött délután, egy szülői ölelés. És utólag fájt minden perc, amelyet haragban töltött szeretteivel. Jordan más ember lett.
Az ő drámája a mi drámánk is. Olykor mi is csak hánykolódunk életünk fodros tengerén. És imádkozunk, érjen véget a rémálom.
Nekem százötven napja csaptak össze a hullámok a fejem felett. Most Jordanre gondolok, ő adhat erőt: csak el kell felejteni a múltat, és értékelni a jelenben azt, amit korábban természetesnek hittünk.
Csak egy órát hánykolódjanak!
