Sok felnőtt úgy képzeli, egyszer csak eljön a gyerek szexuális felvilágosításának ideje.
Igaza van Puskás Petinek: a szélsőségek világát éljük. Egyrészről már az óvodás lát szexet meg mutogatós bácsit, más részről viszont, ha kérdezni mer, gyorsan megkapja: kicsi még ehhez, és különben is, pfuj! Aztán már jöhet a felvilágosító kampány, de minek.
Mert a gyerek fura szerzet: akkor akar választ, amikor kérdez, függetlenül attól, a felnőttek ezt korainak ítélik-e. S ha nem kap, szerez magának, ahogy tud, olyat, amilyenhez hozzájut. Később már nem érdekli, mivel traktálják.
Sok felnőtt úgy képzeli, egyszer csak eljön a gyerek szexuális felvilágosításának ideje. (Már a szó is nevetséges: azt sugallja, valamit eltitkoltak eddig, de most felvilágosítanak róla.) Anya és apa vagy a tantestület tagjai megvitatják, ki legyen az áldozat, aki elárulja a tiniknek az igazságot. Aztán nagy komolyan leülnek velük beszélni. És meg vannak lepve, hogy: a) a gyereket baromira nem érdekli, amit mondani akarnak, b) kínos kérdéseket tesz fel, c) ő világosítja fel a felnőttet. Arról például, hogy a gólyamesén évek óta túlvan. Lehet, hogy az első szexuális kapcsolaton is. A szülők ugyan hajlamosak azt hinni, hogy ez csak éjszaka történhet meg (nem alhatsz ott!), de a legtöbben fényes nappal, iskolaidőben vesztik el a szüzességüket. Vagy a buliban, amiről tízre otthon kell lenniük.
Az álszentség, karöltve a szexuális szabadossággal, teljes káoszhoz vezet. Mégiscsak jól teszi Puskás Peti, ha megpróbál a fiataloknak segíteni. De még jobb lenne, ha a felnőttek tudomásul vennék: a szexuális nevelés és fejlődés nem kampány. Jóformán a születéskor kezdődik, és jó esetben sosem ér véget.
Két kulcsszava van gyerek- és felnőttkorban egyaránt: az őszinteség és a természetesség.
