Boldogan ébredek, s erre minden okom megvan. A hosszú combú szőkeség, akitől a hálószoba új értelmet nyert, egyszerre volt gyengéd és fékevesztett, csábító és kísérletező. Reggelre nem túrt ki az ágyból, nem követel reggelit, és kínosnak tűnő beszélgetésre sem kényszerít. Nyoma sincs, hiszen csak álom volt.
Álom, de valóságos és felejthetetlen. Hiába, egy olyan multimilliomos világutazó playboynak, akinek alvás közben képzeltem magam, nem érdemes ellenállni. Hálás vagyok az Aurora névre keresztelt álomkreátor kifejlesztőinek, hiszen a küyüjüknek köszönhetően örökre búcsút inthettem a kialvatlanságnak. Nincs több túlóra, hiszen a cikkeimet akár álmomban is megírhatom, másnap pedig elég csak lepötyögnöm, hiszen ott van a fejemben az egész.
Hollywoodi szuperprodukciók miatt sem kell éjszakákba nyúlóan vesződnöm. Elég egy filmes magazin címlapjára, meg egy-két moziplakátra pillantanom, hogy a következő szélesvásznú sikernek én lehessek a főszereplője – az álmomban.
A külön bejáratú álomvilágomban ráadásul bárkivel és bárhol találkozhatom: gyertyafényes, romantikus vacsora édes kettesben a Maldív-szigetek egyikének tengerpartján, zárt körű Robbie Williams-koncert a barátokkal, Bajnokok Ligája-döntő díszpáholyból a cimborákkal, Playboy-klub-avató Miss Márciussal? Te jó ég! S ez még csak az ötödik este volt a héten!
Jegyzet?! – mondja egy távoli hang. Hogy jön ez most ide? Nem értem. Jegyzet?! – szól erősebben az iménti hang, s valaki megrázza a vállam. Ez nem lehet igaz! Elaludtam jegyzetírás közben, s álmomban még a tudatosan irányított álmaim is csupán álmok voltak?! Még szerencse, hogy az egész itt van előttem tűélesen. Gyorsan le is gépelem.
