Amikor először élhettem át az anyaság kínját és boldogságát, az ágyszomszédom egy 34 éves nő volt.
Ő más miatt örült: el tudta intézni, hogy elkössék a petevezetékét még ott, a harmadik szülés után. Riadtan hallgattam, amint azt ecsetelte, miért nem akar soha többé gyereket. És ha elhagy a férjed, aztán beleszeretsz valakibe eszeveszettül? – kérdeztem, de legyintett: olyan nincs.
De mi van, ha mégis? Persze mindenki a maga sorsának kovácsa, úgy rontja el az életét, ahogy akarja. Vagy úgy teszi élhetőbbé. Örökös vita, hogy ebbe mennyire szólhat bele a társadalom, amelyben él. Vannak, akik ezen az alapon a kábítószert és az eutanáziát is engedélyeznék, mások a fogamzásgátlást is betiltanák. Középúton az igazság.
Kontra: ki dönt?
Úgy gondolom, nagy butaságot csinál az a 18-19 éves fiatal, aki művileg meddővé teszi magát, hiszen annyi fordulatot hozhat még az élet. Ugyanakkor felháborítónak tartom, hogy a kormány úgy szigorította meg a törvényt, hogy a háromgyermekeset leszámítva negyvenéves kor alatt senki ne dönthessen így.
Én azok pártáján vagyok, akik úgy vélik, egy felnőtt embernek joga van döntenie saját testéről – több joga, mint Istennek –, s nem tiltani kellene, hanem felvilágosítani, okosan érvelni.
Ha ellenben maradunk a „majd én megmondom neked, mi a jó” módszernél, akkor kérem, hogy rendeletileg tiltsák be a cigizést, a piálást, a napi 16 óra munkát, mert az is rombolja a szervezetünket. És biztos vagyok benne, hogy ezek sem Istennek tetsző dolgok.
