Bízom én a magyarokban – mondja Kóka Jenőné. Az ő férje volt a romagyilkosságok egyik áldozata. Tíz méterről lőtték szíven saját háza udvarán. A bírósági ítélet szerint azért, mert roma volt.
Mondták, ne bízzak meg magyar ügyvédben, csak cigányban. De nekem mindegy magyar vagy cigány, csak jó ember legyen. Kókáné mondja ezt is. Ügyvéd azért kell, mert ügyük legelején már látszott: a rendőrség slamposan járt el a gyilkosságok felderítésében, az utolsó támadás pedig biztosan elkerülhető lett volna. De talán az első is. Tavaly jelentették be, kárpótlást kell fizetnie az államnak a történtekért.
Egy másik gyilkosság Tatárszentgyörgyön történt. Ott Csorba Csaba fiát és unokáját ölték meg. Csorba nemrég meghalt, felesége szerint a szíve, pontosabban a végtelen bánat vitte el. Évekkel ezelőtt többször találkoztunk. Csorba egyszer a szentgyörgyi temető felé menet mesélte, nem kap hitelt már a boltban, mert azt terjesztik róla, hogy pénzt kér az interjúkért. (Egyébként nem kért.) Néhányan meg azt mondják, miért nem haltak meg többen a családjából?
Csorba, miután kiderült, kik lőtték le Róbertet és a kis Robikát, azt mondta: gyűlöli a gyilkosokat. Majd rögtön hozzátette: csak őket, nem a magyarokat. Úgy képzelte, akik eljöttek Róberték temetésére, jó érzésű emberek. Azokról is azt mondta, akiket esetleg más motiváció vezérelt: például politikai érdek. És úgy tartotta fia és unokája halála után is: Magyarországon nincs ellenérzés a cigányokkal szemben.
Ami történt, közönséges bűnözők műve. – Ha eltöri valaki a lábát, hát nem mindegy neki, hogy magyar orvos gipszeli be vagy cigány? – kérdezte tőlem. És mivel Csorba Csaba ezt már nem kérdezheti meg senkitől, most én kérdezem meg helyette, Önöktől.
