A történelem ismétli önmagát – tartja a mondás, és valóban: ha nem is a megfoghatatlan fogalom, mi emberek mindenképpen ismételjük azon tényeket, amiket már ismerünk. De mi lenne akkor, ha a történelmet egykor alakítók ma is közöttünk járnának?
Például mihez kezdene a mai korrupciótól, szexbotrányoktól és egyéb mocskoktól hangos Rómában egy Julius Caesar? Caligula tobzódna az élvezetekben, az biztos. Vagy mondjuk Napóleon császár nem azért dugdosná-e zubbonyába a kezét, hogy elrejtse a választásra kapott csúszópénzt, mint ahogy a gyanú szerint tette azt egykori utódja, Nicolas Sarkozy? Dzsingisz kán lovashordái képesek lennének felvenni a versenyt a mai járművekkel?
Persze megkérdeznénk szívesen Abraham Lincolnt is: elégedett-e Barack Obama munkájával, aki kis híján csődbe vitte az államokat. Egyáltalán számított-e rá, hogy az ő törvényeinek köszönhetően egyszer színes bőrű elnöke lesz az Egyesült Államoknak?
A gondolattal eljátszott Timur Vermes is, aki Adolf Hitlert helyezte vissza a XXI. századba Nézd ki van itt című sikerkönyvében. Ebben a náci diktátor ígéretes tévés karriert fut be, ami valljuk be, nem meglepő. Demagógiával, hangulatkeltéssel még mindig tömegeket lehet manipulálni, ismerjük ezt mi itthon is.
Valószínűleg – és a mi legnagyobb szerencsénkre – egyik eszement őrült sem ilyen világra számított, amikor hangzatos beszédeket intézett hithű embereihez. És ez így is van jól. Szóval, amíg Vlagyimir Iljics bácsi maximum csak a vodkáját kortyolgatja csöndben a Vörös tér mellett és ezer forintért bárki lefotózhatja, addig minden rendben van. Addig tőlem ismételgetheti magát a történelem. Kezdetnek mondjuk jöhetne e
