Ennél magasabb labda nincs. VV Éva kétség kívül az ország első számú botrányhősnőjévé nőtte ki magát szűk három év alatt, azóta, hogy feltűnt a ValóVilág kamerái előtt.
Verekedett, néha őt verték meg, élvezettel mesélte, hogyan vett részt egy nap kétszer is csoportszexen, ivott, aztán ivott, testi fogyatékos járókelő asszonyra támadt, autókat rongált bánatában – Paris Hilton és Billy Bob Thornton is megirigyelne egy ilyen botránylistát.
Igen, van egy – illetve bizonyára sok – tízéves kislány, Juli nevű, akinek Éva a példaképe – és ez az a túl magas labda, amit nem csapok le. Nem szörnyülködöm, hogy Úristen, micsoda gyerek, micsoda szülők, micsoda Éva. A kisgyermek, Juli, a szülei oldalán a fotelből nyilván nézhetne mást is a tévében, mint Baukó Éva viselt dolgait. Nyugodtan átkattinthatnának valamelyik ismeretterjesztő műsorra, nézhetnék a Földbolygó kialakulásának történetét.
Nem nézik. Nekik – nekünk, sokuknak – Baukó Éva kell. Az ő történetei, botrányai azok, amelyekre lenézően mosolyoghatunk fölülről, amelyeket megértünk, felfogunk, amelyek a mi világunkból valók. Hiszen ilyen botrányokkal nem csak a tévében szembesülünk, hanem az utcán, a villamoson, a szomszédban – netán a családban is.
Persze, nem szabad szó nélkül hagyni egy botrányhősnő botrányait, de nem elég csak elítélni/megnevelni/lecsukni VV Évát: a világ igen nagy részét kellene megváltoztatni, hogy a kis Juli másmilyen példákkal, világgal szembesüljön. A világ azonban, legalábbis itt körülöttünk, stílszerűen szólva, egyelőre inkább baukósodik, mint javul.
Juli, remélem, találsz magad körül, a családban vagy a történelmi figurák között jobb példaképet, de addig is sajnos azt kell mondanom: Isten hozott a ValóVilágban…
