Ahogy nézem, Delhusa Gjoninak motort kell cserélnie, mert amennyire lefogyott az utóbbi időben, nemhogy a menetszél, de már a buzuki hangja is simán lelöki a kétkerekűről.
Ki kell mondani, egyszálbélű lett. A súlyvesztés tudatos volt, szerinte a kockahas és a vékonyka kezek több tíz évvel megfiatalították a külsejét. Szerintem nem, de Gjoni nyilván nem nekem akar tetszeni.
Ennek ellenére aggódom érte. Először is – szerintem – egy hatvanéves férfinak nem lenne szabad ilyen drasztikus diétába fognia, mert ez könnyen megbosszulhatja magát, lásd Lagzi Lajcsit, aki majdnem belehalt az ötvenkilós fogyásba. Nála sem a súlyvesztés okozta a problémát, hanem a hirtelen megváltoztatott étrend. A trombitás a diétája végén már szó szerint csak fényt evett, annyira nem volt étvágya.
Aki hatvan évig húst eszik, az rendesen kitol magával, ha egyik napról a másikra salátát majszolgat, persze ne legyen igazam! Kívánom a zenésznek, hogy érezze jól magát a fogyástól megpuhult bőrében, és legyen annyi energiája az élethez, mint amennyi vitalitást megszoktunk tőle.
Ha már a bőrnél tartunk. Mindenki tudja, hogy negyven fölött vagy kövér az ember, vagy ráncos. A legterebélyesebb szervünk ugyanis a negyedik iksz után már nem veszi fel a tempót a testtérfogatunkkal, ha nagyon lefogyunk pont akkora marad, mint amikor a kerek formáinkat ölelte körbe.
Nem tudom hirtelen eldönteni, hogy melyik a jobb látvány egy dögös motoron: egy mackós, sörhasú macsó fickó, vagy az, akit gyakorlatilag a védőruházat tart össze? Ízlés kérdése.
Nekem inkább a nagydarabok jönnek be, de a mai újságban sajnos nem írtunk cikket ilyenekről, úgyhogy maradt nekünk a salátaevő Delhusa Gjoni. Sovány vigasz.
