Az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítását Vácrátóton, a plébánián lehet megtekinteni. A hagyományos mézeskalács-kiállításnak minden évben más különlegessége van, idén a Nemzeti Botanikus Kertben található Vigyázó-kastély egykori és mai épületét formázták meg a süteményből. A gyerekeknek a Mancs őrjárat szereplőivel kedveskednek.
Spiegelhalter László polgármester elmondta, hogy több mint tucatnyian sütötték az idei rendezvényre a mézeskalácsokat. A házikók és egyéb figurák elkészítéséhez több mint 100 kilogramm lisztet és 30 üveg mézet használtak fel.
Az előző évek mézeskalácsból készült különlegességei között volt például a Mikulás csokigyára, a teljes falu, a Nemzeti Botanikus Kert, a váci dóm és a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek kapusa, Bíró Blanka vácrátóti származású.
A kiállítás idén a plébánián kap helyet, pénteken délután, szombaton és vasárnap pedig 10 és 20 óra között lesz látogatható. A kiállítás figuráit egyébként jótékonysági céllal értékesítik, a bevételből a helyi óvodát támogatják. A kiállításhoz kapcsolódva szombaton újra megrendezik Vácrátót főterén a Mindenki karácsony elnevezésű rendezvényt, ahol forralt borral, teával és más finomságokkal várják a látogatókat. A programok között gyerekkoncert és adventi gyertyagyújtás is szerepel, írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.