A főváros újabb izgalmas helyszíne lehet a Caza Pizzabar, az első olyan étterem Budapesten, ahol kaliforniai recept alapján készülnek a pizzák. A „California" és „Pizza" szavak kombinálásával elnevezett Caza ötlete még a pandémia előtt fogant meg. Az alapító, Alex Hemingway amerikai származású, de évtizedek óta Magyarországon élő üzletember a vendéglátóipart jelenleg övező viszontagságok ellenére vágott bele az étteremfejlesztésbe.
A József Attila utcában megnyított pizzabárral pedig azt szeretné elérni, hogy a magyarok is megismerjék és megszeressék ezt – a nápolyitól és rómaitól – különböző pizzakészítési iskolát, vagyis a laza, de igényes „Californian Vibe"-ot.
A bárban a hagyományos, kerek, cikkszeletekben árult pizzák mellett háromféle speciális szögletes pizzát is kínálnak, ami a Caza meghatározó kínálata (signature pizza). A sajtóközlemény szerint ezeket nem csak formájuk különbözteti meg a többitől, hanem a hideg vizes eljárással, lassan kelesztett tészta is, melyben a liszt értékes összetevői jobban megőrződnek. Így egyszerre marad kívül ropogós és belül omlós, vagyis könnnyebb és ízletesebb végeredményt kapunk a sütés után.
Rendhagyó még, hogy a mozzarella sajtot még azelőtt felrakják a tésztára, hogy rákerülne a szósz; így nem ég meg a sajt, és jobban összeérik a szósszal és a tésztával sütés közben. A Caza saját pepperonival büszkélkedhet, és san marzano paradicsomból készül a szósz is, amit akár több rétegben is kérhetünk a pizzára. Választhatunk belőle diszkréten pikáns és pokolian csípős változatot is.
A kaliforniai pizzázó gondolt a vegán életmódot folytatókra is, így a Milk fantázianévre hallgató pizza növényi alapú sajttal és zöldségekkel készül, a Napa névre hallgató négyszögletes változat pedig Beyond márkájú műhússal. A Trip nevű pizzát viszont már azoknak ajánlják, akik a kolbászok szerelmesei, mert ezen a tésztán bizony három rétegben sorakoznak a csípős karikák.
Az alapanyagok és feltétek többsége magyar, és környékbeli termelőktől származik. Az átlagos pizzériáktól eltérően nem végeláthatatlan a kínálat, inkább néhány jól megválasztott, különböző ízlést tökéletesen kiszolgáló típusból áll. Ahogy anno a nápolyi pizzázó, az Amore di Napoli esetében is írtuk, a Casa sem állt a kiszállítás mellé. Elvinni el lehet a frissen készült pizzákat, de inkább a helyben fogyasztást ajánlják, hogy az ízélmény egy fikarcnyit se csökkenjen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.