Csak védettségi igazolvánnyal látogathatók a budapesti karácsonyi vásárok

tél
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 12. 13:59

November 19-én kezdődik a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, amely december 31-ig tart nyitva. Tavaly a vásárt nem lehetett megtartani, idén pedig nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra, ezért a rendezvényt kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni – ezt Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója nyilatkozta az Info Rádiónak.

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren egy 2019-es fotón Forrás: Budapesti Karácsonyi Vásár / Facebook

Az intézkedés betartásához egy "nagyon ízléses" kerítést húznak fel körben a térre, amelynek három, zsúfoltabb napokon pedig négy bejárata lesz. Arra számítanak, hogy ez megfelelő ütemben és mennyiségű ember bejutását fogja eredményezni, elkerülve a torlódást. E belépőpontokon a védettségi igazolványon kívül egy-egy személyes azonosító okmányt is fel kell majd mutatni – írja cikkében az Infostart.

Bár idén már számítanak külföldi vendégekre, Faix Csaba kiemelte, hogy azok a látnivalók, események, amiket létrehoznak a városban, az itt élőkhöz szólnaka majd elsősorban, különös tekintettel a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra. Éppen ezért az idei évben előírták a vendéglátósoknak, hogy

1500 forintért kötelező lesz egytálételt kínálni, hogy minél többeknek elérhető legyen a vásári étkezési lehetőség is, aminek ünnepekkor más hangulata van.

Emellett minden budapesti kerületi lapban, illetőleg az agglomerációban található újságokban egy-egy forralt bor-kupont is lehet találni a vásárral kapcsolatos hirdetések mellett. Ugyanakkor különböző attrakciókat, programokat és látványosságokat is terveznek a vásárra, például december 6-án a finn Mikulás fogja várni a gyerekeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.