Idén is varázslatos és kristályoktól csillogó, téli élményekkel lepi meg a közönséget a Müpa. Ugyanis már épül a palota előtt a jégpálya, hamarosan nyílik a Müpa Sátor, és olyan produkciók érkeznek, mint a decemberi időszak egyik legjobban várt Recirquel-előadása, a Kristály, illetve egy vadonatúj ünnepi produkció, amiben Szabó T. Anna története elevenedik meg. Idén először ráadásul ingyenes koncertek is lesznek a Müpa kültéri színpadán, amik közvetlenül a korcsolyázókhoz szólnak majd - olvasható a Művészeteke Palotájának sajtóközleményében.
A Müpa cirkuszi sátra egyébként 2016 óta, szinte minden novemberben feltűnik az épület melletti felszíni parkolóban. A sátor idén november 30-tól egészen január 9-ig várja majd a közönséget, és az online vetítések helyett, végre élőben is látható lesz a Recirquel téli újcirkusz-meséje.
A Kristály című darabot 2018-ban mutatták be először. A Vági Bence által megálmodott történetben Hólandia jégbe fagyott tájaira utazhatunk, ahol a Hókirálynő uralkodik, a karaktert Horányi Juli énekesnő alakítja.
A hagyományos előadásoktól eltérően, a Kristályban a nézőknek is feladata lesz. Ők segítenek majd az udvari Manónak felolvasztani a rideg királynő szívét, és megmenteni Hólandia lakóit. A Manó – akinek bőrébe a nagyszerű Egyed Brigitta bújik – utasításait követve gyakorlatilag a nézők is részeseivé válnak a történetnek. A különleges játéktérnek köszönhetően az artisták és táncosok sokszor a nézőktől egy karnyújtásnyira suhannak el, így téve még felejthetetlenebbé az élményt minden korosztály számára - írták a közleményben.
A Kristály előadást december 12-én, majd december 22-től láthatja először a nagyközönség idén. Az előtte lévő december eleji előadásokra csak oktatási intézmények válthatnak jegyet, előzetes írásbeli foglalás alapján. A jegyár az intézményeknek 500 forint, a nagyközönség számára pedig 3000 forint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.