A világ egyik legismertebb kulturális eseménye végre bejelentette az idei programtervét

Bayreuthi Ünnepi Játékok
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 29. 22:04

Bayreuthi Ünnepi Játékok vezetősége, a világhírű fesztivál honlapján nyilvánosságra hozták az idei programtervet, mivel azzal számolnak, hogy a koronavírus-járvány ellenére idén megtarthatják a rendezvényt július 25. és augusztus 25. között.

Wagner: Lohengrin ~~ Ortrud hercegnő Forrás: © Enrico Nawrath / Bayreuther Festspiele - Bayreuth Festival / Facebook.com

Ahogy a honlapon megjelent közleményben is írták, idén egyetlen új bemutatót terveznek, mely Richard Wagner A bolygó hollandi című operája lesz 7 előadással. Emellett ismét műsorra tűzik majd A nürnbergi mesterdalnokok és a Tanhäuser című operákat, melyeket a közönség 6-6 alaklommal nézhet majd meg.

Az Ünnepi Játékok egyik csúcspontja Andris Nelsons lett sztárkarmester visszatérése lesz, aki két koncertet is vezényelni fog a Festspielhausban, illetve Christian Thieleman megjelenése, aki a Parsifal koncertszerű előadását vezényeli majd. A lett karmester 2010 és 2014 között nagy sikerrel dirigálta a Lohengrint Bayreuthban, ám 2016-ban botrányt keltett azzal, hogy pár héttel a nyitóelőadás, a Parsifal bemutatója előtt faképnél hagyta a fesztivált, mivel ellentétei támadtak a vezetéssel.

Katharina Wagner, a fesztivál művészeti vezetője az idei évadra megnyerte Stephen Gould ünnepelt Wagner-tenort, hogy a Trisztán és Izolda opera gyermekeknek készült változatában elvállalja Trisztán szerepét. Az operaénekes 2015 és 2019 között vált eggyé a szereppel.

Ami nagy változás az idei Festspiele háza táján, hogy nem lesznek elővételes jegyek az előadásokra. A szervezők a következő hetekben meghívólevelet küldenek a közönség azon tagjainak, akik tavaly a lemondások ellenére nem igényelték vissza a jegyük árát. A maradék jegyeket pedig június 6-án az interneten árusítják majd ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.