Egészen érdekes vendéglátóipari innovációt vezetett be egy svéd házaspár: úgy döntöttek, olyan éttermet nyitnak, ahol nem kell tartani a fertőzésektől, ugyanakkor nincs szükség szigorú szabályokra sem.
Már az étterem nevében is benne van, hogy miről is van szó valójában: Asztal egy személy részére. A pár május 10-én nyitja meg az egyasztalos vendéglátó-helyet a svéd Värmland-ban, 350 kilométerre Stockholmtól.
Az egyetlen székből és asztalból álló étterem a természetben, egy mező közepén található. Értelemszerűen egyszerre csak egy vendég foglalhat helyet a szabadtéri ebédlőben, aki várhatóan színes menüből választhat ételt és italt magának.
Rasmus Persson és Linda Karlsson azért vágott bele az egyszemélyes étterem kialakításába, mert szerették volna, ha a vendégeik nem érzékelik a járványhelyzet kellemetlenségeit evés közben, azaz nem kell figyelniük a távolságtartásra, hogy mások sem figyelik őket, hogyan tartják be az óvintézkedéseket.
Az ötlet néhány héttel ezelőtt született, és a hátterében az is ott állt, hogy szerettek volna az idősebb, veszélyeztetett korosztálynak is egy biztonságos éttermet felkínálni a kikapcsolódásra - tudtuk meg a szerb 021.rs hírportál híréből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.