Az Észt hét budapesti nyitóeseményét, amit az Észt Intézet és a Szimplafilm rendez közösen, március 9-én tartják a József Attila Színházban, ahol Siret Campbell darabja, a Beatrice, valamint Martin Algus Valami igazi című műve látható felolvasószínházi formában.
A színházi programok sora március 10-én folytatódik a Magvető Caféban, ahol a kortárs színdarabok külföldi népszerűsítése lesz a téma. Aki inkább múzeumba járó és debreceni, vagy arra jár, március 9-től 21-ig, annak egy olyan kiállítást ajánlunk figyelmébe, aminek a témája az udmurt beavatási szertartás. A szertartás érdekessége, hogy ezt a beavatási formát már csak egyetlen baskíriai udmurt faluban tartják fenn. A kiállítás a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban tekinthető meg.
Az Észt héten a gyerekek sem maradnak programok nélkül. Március 10. és 22. között ifjúsági és gyerekfilmekkel várják az iskoláskorúakat a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár Közösségi terében, a szegedi Grand Caféban és a Szent Györgyi Albert Agórában, a debreceni AltKözben és a budapesti Kino moziban. Az alkotókedvű gyerekeknek pedig több korosztályban is rajzpályázatot hirdet az Észt Intézet.
De lesz észt nyelvi gyorstalpaló és mini nyelvlecke a budapesti Három Hollóban, táncház Szegeden és a fővárosban, koncert az Opus Jazzclubban, és észt filmhét a budapesti Művész és Kino moziban, illetve a Debrecenben, Szegeden és Veszprémben is – olvasható az esemény honlapján, ahol a napokra lebontott programokat is megtalálják.
Az Észt Hét ideje alatt ebédmenüvel, hagyományos és újszerű észt fogásokkal, sörlevessel, roston sült lazaccal és grillezett zöldségnyárssal vagy vörösáfonyás pohárkrémmel várják a vendégeket Budapesten a Három Hollóban március 16. és 22. között, valamint Debrecenben az Altközben március 10. és 13. között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.