Már nemcsak a csomagokat, az utasokat is lemérhetik a reptéren

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 10. 12:23

Egy nemrégiben készült jelentés szerint a légitársaságok azt fontolgatják, hogy nemcsak a csomagokat, de az utasokat is lemérik a becsekkolásnál – számol be róla a Sun. Hogy mégis honnan jött ez az elvetemültnek tűnő ötlet? A cégeket anyagi és környezetvédelmi megfontolások vezetik, a kutatásokból ugyanis úgy tűnik, jelenleg gyakran túlbecsülik a szükséges üzemanagy mennyiségét.

A mostani súlybecslő eljárásban átlagértékekkel számolnak: egy férfit 85 kilogrammal, egy nőt 70 kilogrammal, egy gyereket pedig 35 kilogrammal számítanak.

Az új súlymérő eljárás kifejlesztője, a Fuel Matrix nevű cég szerint a repülők átlagosan 0,3-0,5 százalékkal több üzemnyagot égetnek el annak köszönhetően, hogy több kerozint szállítanak, mint amennyire szükségük van. A társaság szóvivője elmondta, hogy már több légitársasággal is tárgyalnak az Egyesült Királyságban a rendszer bevezetéséről.

Forrás: TeroVesalainen/pixabay.com

A mérés ugyanakkor diszkrét módon történne, a rendszer megkérdezné az utasokat, hogy ráállnak-e a mérlegre, ami egy nyomásérzékelővel ellátott lap, és az adatokat titkosított módon továbbítja egy számítógépnek. A gép az utasok súlyából az egész gép és a csomagok tömegével együtt kalkulálja ki az optimális üzemanyagmennyiséget.

A társaság hangsúlyozza, hogy a túlsúlyos utasoknak nem kellene többet fizetniük a repülőjegyért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.