Sunyi steaktolvajt rögzített a kamera

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 02. 15:56

Szokatlan eset történt a kaliforniai Oakdale-ben, a House of Beef étteremben. Egy relatíve elegáns férfi nyitott be kedd délután, majd fogta magát, és a kirendelt ételből ellopta a steaket és távozott – írja a helyi WTOL.com.

Előtte alaposan berendelt, a steak mellett homárfarkat és egy korsó sört is kért, majd enni kezdett a biztonsági kamera felvételei szerint. Korábban egyébként négy főre foglalt asztalt a férfi. Denise Loya vezető pincér szerint eleve az a benyomása volt a férfiről, hogy olyan, mint egy főgonosz valamelyik '80-as évekbeli filmből.

Steaktolvaj. Forrás: WTOL.com

A kamera megörökítette, ahogy falatozás közben folyamatosan a kamerát leste, majd akcióra szánta el magát, hiába látta minden mozdulatát a kamera. A kenyereskosárból kivett egy méretes szalvétát, majd egy gyors mozdulattal belecsavarta a húsdarabot. Aztán egyszer csak felállt és fizetés nélkül távozott.

Steve Medlen étteremtulaj elmondta, szerinte etikátlan, sőt bűntett a férfi cselekedete. Ezért ki is tették a közösségi oldalakra a felvételt. Medlen szerint nem az anyagi rész (56 dollár=15 600 forint) a fájó, hanem a suttyomban elkövetett tett. Azt állítja a tulaj, ha a férfi bejön azzal, hogy éhezik, biztos tudtak volna segíteni neki. De ez így nem fair, úgyhogy a rendőrséghez fordultak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.