Unatkozom, rajzolta az égre a feliratot a pilóta

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 20. 16:16

Nagyon unhatta magát az ausztrál pilóta tesztrepülése során, ugyanis kitalált magának egy útvonalat. Ezt lekövette a nyomkövető berendezése is, ami kirajzolta a megtett repülés útvonalát. A végeredmény pedig egy égre rajzolt felirat lett:

Az Independent cikke szerint egy adelaide-i pilótaiskola frissen végzett pilótája tesztelt egy új gépet, eközben írta ki az üzenetet. A feladata valóban nem volt izgalmas: egy propelleres géppel kellett azonos sebességen repülnie két órát.

Unatkozó pilóta felirata Adelaide felett Forrás: Independent/Flight Radar 24

Ennek megfelelően az égre karcolt felirat betűi is több kilométeresek lettek, persze virtuálisan, a készüléken kirajzolódva. Az eset Dél-Ausztráliában történt hétfő reggel 9-12 óra között. A lap hozzáteszi, a pilóta béna fallikus szimbólumokat is rajzolt a géppel.

Pine Pienaar, a repülőiskola igazgatója azt mondta, nem fogják szankcionálni a tettet. Ha egyszer a pilóta unta magát, akkor ez van, ilyenek a fiatalok. A lap megemlékezik róla, hogy tavaly a New York-i rendőrség pilótái rajzoltak az égre péniszt, hogy így jelezzék, elegük van a főnökükből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.