Egy szeptemberi maraton során ugyanis szó szerint egy Michelin-csillagos étteremben frissülhet fel – írja a Lonely Planet. Az Útilív Kalandfesztivál szeptember 7. és 9. között egy maratont és egy ultramaratont is kínál a sportos gourmet-knak.
Mostanra kétszázötvenen neveztek a versenyekre, melyek a vad szépségű tájon, természetesen terepen zajlanak majd. És bár a céljuk miatt kitüntetett helyzetben lévő maraton száma a világban egyre gyarapszik, még mindig akadnak, akik inkább a helyi konyha miatt mennek nyaralni valahová, mint a futás miatt. Így aztán ez a verseny igazi kuriózumnak számít: egy pihenő az út során, ahol kisebb falatokat és frissítőket vehetnek magukhoz, a helyi egyetlen Michelin-csillagos étterem lesz, a Koks.
Persze egy fesztiválhoz önmagában ez nem lenne elég. A hétvégén a maratonok mellett további terepfutás, vízi sportok és gyalogos túrák várják az érdeklődőket, akik a témába vágó előadásokon és filmvetítéseken is részt vehetnek. Aki pedig megéhezik, elég, ha elsétál a Koks étteremhez, mely az egyetlen a Feröer-szigeteken, ami Michelin-csillagot nyert 2017-ben és idén is sikerült megtartania, és a Skandináv Országok Legjobb Étterme díjat is elnyerte.
Az étterem egyébként hagyományos helyi ízeket kínál fenntartható, helyben termesztett hozzávalókból, egyszerű környezetben, családias hangulatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.