Augusztus 1-től indít repülőgépjáratokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2B Terminálhoz kapcsolódó új utasmóló. A több mint tízezer négyzetméter alapterületű utasforgalmi épületet fokozatosan helyezik üzembe, ezzel bővítve a repülőtér kapacitásait - olvasható a Budapest Airport közleményében.
Az új, B oldali utasmólóról a Wizz Air kazah fővárosba tartó Airbus A 320 típusú gépének utasai vehették elsőként birtokba az új, C 12-es jelű kaput.
A tervezett határidőnél két hónappal korábban adták át a B oldali utasmólót, amelyet másfél évvel ezelőtt, 2017. március 1-én kezdték el építeni, az első munkafázis a területen a beton feltörésével kezdődött. A vasbeton-acél szerkezetű utasforgalmi épület tavaly novemberben érte el a tetőszintet, és a viszonylag enyhe téli időjárás miatt gyakorlatilag leállás nélkül haladhattak a belső építési-szerelési munkálatok.
A B-oldali utasmolóhóz, mire teljesen kiépül, egyszerre három, ún. szélestörzsű (interkontinentális) utasszállító és négy keskenytörzsű közép-hatótávolságú repülőgép csatlakoztatható, vagy egyidőben tíz keskenytörzsű gép kiszolgálása folyhat. Emellett buszos beszállítók is lesznek, így összesen huszonhét-féle variációban lehet folytatni az utaskiszolgálást a terminálon - fogalmaz közleményében a Budapest Airport.
A közleményben arról is írnak, hogy még az idén ősszel elkezdődik egy új légi teheráru kezelő központ, a Cargo City építése a 2. Terminál közelében a vecsési oldalon, és ugyanitt decemberben megkezdődnek egy új, hatszintes parkolóház építési munkái is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.