Betiltották a cirkuszi állatprodukciókat Mexikóban

produkció
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 09. 16:34
A vadak többségét állatkertek vehetik át, de magára hagyott, gondozatlanul maradt állatokat már így is találtak.
Fotó: Bildagentur-Online/h.theissen

Az ország fővárosában, továbbá 16 államban már eddig is érvényben volt a tiltás, szerdától azonban az egész ország területén hatályba lépett. Guillermo Haro Belchez környezetvédelemért felelős mexikói államügyész közlése szerint a rendelet azt nem tiltja, hogy az állatokat bemutassák a cirkuszokban, csak azt, hogy produkciókban vegyenek részt.

Az ország 199 regisztrált cirkuszából a kormány 75-öt ellenőrzött, és ennek során 1046 állatot számlált össze. Mindössze 55 cirkusz volt hajlandó a törvény által előírt tételes leltárat közölni állatállományáról, ezekben a dokumentumokban 511 állat szerepel. Így nem lehet tudni, hogy hány állatot alkalmaznak az országban cirkuszi célokra.

Azokat a haszontalanná vált állatokat, amelyeket a cirkuszok átadnak - eddig mindössze egy cirkusz tett így önkéntesen -, Mexikó 108 állatkertje veszi át. A megfelelő papírokkal rendelkező állatokat el is adhatják vagy elszállíthatják az országból.

Az ország cirkuszszövetségének vezetője márciusban arra figyelmeztetett, hogy az állatokat magukra hagyhatják vagy akár meg is ölhetik a tiltás miatt. Guillermo Haro Belchez hangsúlyozta, hogy a rendelet januári elfogadása óta nem tudnak olyan esetről, hogy akár egy cirkuszi állatot is elpusztítottak volna vagy a magára hagyott állat megdöglött volna. Hátrahagyott állatokat ugyanakkor már találtak: múlt hónapban a hatóságok 6 tigrist, 7 babuint és 7 tevét találtak ketrecekben élelem és víz nélkül a déli Yucatán államban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.