Bringás rekord Zalakaroson

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 22. 17:34
Bringás rekord Zalakaroson

Résztvevői rekordot döntött június 21-én a MAPEI Tour de Zalakaros. Összesen 1329 résztvevő vágott neki a 127, 60 és 33 kilométeres távoknak – adta hírül a MAPEI Kft. A bringás hétvégén látványos triál bemutató, gyerekverseny és tésztaparti is volt.

Tour de Zalakaros 2015 Fotó: Facebook / Tour de Zalakaros

A bringázás legkisebb híveit a szombati heves esőzések sem tántorították el a versenyzéstől: a gyerekek még nedves aszfalton indultak el a kijelölt körpályán. Az U5, U7, U9 és U11 korosztályos fiúk és lányok szombaton 16 órától állhattak rajthoz, a legügyesebbek pedig érmet is szereztek.

Vasárnap már igazi bringás idő várta a résztvevőket. Először a Bianchi Zalakaros Maraton 358 fős mezőnye indult lassú rajttal Galambok felé. A tavaly debütáló, 750 méter hosszú, átlagosan 15-20% közötti meredekségű gelsei emelkedőn a mezőny egy jelentős részének tolnia kellett a kerékpárt, de az indulókat ez sem rettentette el a versenytől.A 127 km-s távot Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője is teljesítette, aki minden egyes letekert kilométert a Bátor Tábor alapítványának, az Élménykülönítménynek ajánlott fel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.